2024.04.19, Péntek
Új polgármesterjelöltet indítanak Szécsényben
Szécsény Város Honlapja

Új polgármesterjelöltet indítanak Szécsényben

mti

2019.08.13. 08:45

A Nógrád megyei város eddigi polgármesterétől, Stayer Lászlótól megvonták a bizalmat.

Hirdetés

Az új jelölt, Varga Béla hétfőn az MTI-nek elmondta, készen áll a feladatra, dinamikusabb, fiatalosabb, eredményesebb városvezetést tervez "bátor programmal". Legfontosabb céljának a munkahelyteremtést, a város gazdasági fejlesztését, valamint a bölcsődék, óvodák, iskolák, egészségügyi, szociális intézmények fejlesztését nevezte meg.
A polgármesterjelölt hangsúlyozta, azon fog dolgozni, hogy a fiatalok, a gyermekes családok, az idősek és a vállalkozók is jól érezzék magukat a városban, és biztos benne, hogy a kormánypártok támogatásával mindezt meg is tudja valósítani. 

Az ötezer választópolgárral rendelkező Szécsényben 2010 óta a kormánypártok adják a polgármestert és a képviselő-testület többséget is.

A 49 éves Varga Béla jelenleg a helyi Fidesz elnöke, a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója, megyei közgyűlési és korábbi önkormányzati képviselő, a megyei kereskedelmi és iparkamara alelnöke.

AktuálisSzécsénypolgármester-jelölt