Együttműködési megállapodást írt alá Szécsény Város polgármestere és a Nógrád Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnöke.
Gyakorlatilag ingyen hitelhez juthatnak a szécsényi vállalkozások.
A konstrukció megvalósítására évente 50 millió forint áll rendelkezésre, amely összeg megduplázható. A hitelt az Alapítvány adja, a kamatait az Önkormányzat fizeti. Egy vállalkozás maximum 10 millió forintot kaphat, a futamidő pedig akár 10 év is lehet.
Biatorbágynál dolgoztak az MKIF szakemberei.
Megújul a Vác-Balassagyarmat vasúti mellékvonal, amelyen több mint 3 milliárd forintos "beavatkozást" végeznek idén, és ennek keretében teljesen átépítik a pályát Vác és Szokolya között - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója közösségi oldalán kedden.