2024.03.28, Csütörtök

Több mint 200 ezer gyerek táborozik idén nyáron

mti

2018.06.11. 16:00

A Taborfigyelo.hu vezetője kitért arra is, hogy oldalukon tematika, ár, földrajzi hely, korosztály és naptári nap szerint is lehet keresni a táborok között. Mint elmondta, idén már több mint 1200 táborturnusból lehet választani.

Hirdetés

Több mint 200 ezer gyerek fog legalább egy hetet táborban tölteni a nyáron - mondta a Taborfigyelo.hu vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

Tóth Béla elmondta, idén az informatikai és programozó táborok a legnépszerűbbek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy itt sem egész nap gép előtt ülnek a gyerekek: három-, négyórás oktatás után szabadidős tevékenységeket szerveznek a résztvevőknek. Már 6-8 éves gyerekeket is várnak programozó táborokba, az sem szükséges, hogy olvasni tudjon a gyerek.

A második legnépszerűbb tábortípus a idegen nyelvi, valamint a katonai, "military" tábor. Utóbbiban a katonai élet rendjével, a harcászati stílusokkal ismerkedhetnek meg a gyerekek. Tóth Béla érdekességként elmondta, hogy a katonai táborokba jelentkező gyerekek 60 százaléka fiú, 40 százaléka lány.

 

AktuálisTáborfigyelőnyári tábor