2024.03.28, Csütörtök

Eltűnt egy egész magyar falu: mi lett Jásztelekpuszta sorsa?

femina.hu

2018.02.04. 10:01

Mára lassan a település nyomai is eltűnnek.

Hirdetés

Nógrád megyében, valahol a Cserhát és a Börzsöny vonulatai között több kicsiny település is megbújik. Egyre kevesebben emlékeznek azonban csak arra, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még több falucska vette körül Rétság kisvárosát.

A femina.hu beszámol róla, hogyan vált teljesen kihalttá Jásztelekpuszta évszázadokat túlélt települése, és az is kiderül, mit talál az, aki most arra jár.

 

Jásztelekpuszta

A nógrádi falucska mindössze két kilométerrel volt a 2700 fős Rétság határain túl, ezért ide jártak a jásztelekpusztai gyerekek iskolába. A településeket földút kötötte össze, de mára ennek nincsen nyoma, csakúgy, mint lassan magának a településnek sem.  

Hiába létezett Jásztelekpuszta már a középkorban is, és vészelte át a törökök pusztítását, a nagy járványokat és sok más vihart. Az ősi múltra emlékeztető földvár sáncának formáit ma már csak az veszi észre, aki tudja, mit keres.

A település még az 1960-as években is lakott volt, ám a '70-es években az urbanizáció felgyorsulásával és a szocialista mezőgazdasági átszervezésekkel megszűnt létezni. Kieső elhelyezkedése miatt valamennyi lakó fokozatosan elköltözött a faluból. A legtöbben Rétságon találták meg új otthonukat, melyet a 2-es számú főút Borosberényhez és az ország vérkeringéséhez kapcsol. Jásztelekpuszta elnéptelenedésével azonban számos történelmi, kulturális érték is odaveszett.

A faluban egykor kastély állt, a helyi urak, a Benyovszky család lakhelye. A díszes épületet azonban, miután lakatlanná vált, téglánként hordták szét új házak építéséhez. Az egykori nemesek emlékét ma már csak a família roskadozó kriptája őrzi a temetőben. Mivel azonban ez még mindig az egyik legépebb emlék Jásztelekpuszta után, itt található a faluban elhelyezett geocache.

 

A Benyovszky-kripta mellett még itt-ott düledeznek fejfák, de a természet lassan visszaköveteli a temetőt, amit már senki sem gondoz. Akadtak, akik halottaikat más nyughelyre vitették át, a többi sírt azonban már alig látogatják.

Egy másik nevezetes épület volt Jásztelekpuszta magtára, melyet átmenetileg műemlékké is nyilvánítottak, ám ebben is akadtak, akik az építőanyagot látták, nem pedig az eszmei értéket. A magtárnak ma már nyoma is alig van. Ugyancsak eltűnt a falu fából épült haranglába, míg a lakóépületekből maradt téglákat, használati tárgyakat csak a szántás fordítja ki néha a földből.

A falu történetéről Végh József helytörténész Egy eltűnt település: Jásztelekpuszta címmel könyvet írt.

 

 

AktuálisJásztelekpuszta