2024.04.19, Péntek
Csalók hitegettek holokauszt-kárpótlással idős embereket
nepszava.hu

Csalók hitegettek holokauszt-kárpótlással idős embereket

police.hu

2017.10.14. 19:26

Több mint 140 idős embert károsított meg az a három csaló, aki a Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit hitegette kárpótlással az ország több megyéjében. Két férfi és egy nő ellen eljárást indított a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hirdetés

 

Nágel Tamás elmondta: a nyomozás eddigi adatai szerint egy 66 éves szentendrei férfi bízott meg egy 31 éves - szintén szentendrei - nőt és utóbbi 51 éves salgótarjáni édesapját, hogy keressenek fel idős embereket. Azt ígérték nekik, hogy az 1940 előtt születetteket, valamint a Don-kanyarban elhunyt áldozatok hozzátartozóit 300 és 500 ezer forint közötti kárpótlási összeghez juttatják ez év karácsonyáig. 
A kifizetés feltételeként szabták meg, hogy a sértettek közöljék személyi adataikat és pénzt fizessenek be az általuk megadott bankszámlaszámra.
A referens közölte: az eddigi adatok szerint a tévedésbe ejtett sértettek 1500 és 16000 forint közötti összegeket fizettek be, így október elseje és október 11. között a nő folyószámlájára a Nógrád megyei Endrefalváról három, az ország más megyéiből 142 sértett fizetett be összesen több mint egymillió forintot. A pénzt a gyanúsítottak saját céljaikra fordították.

Nágel Tamás elmondta, hogy a nógrádi főkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás miatt folytat eljárást a három gyanúsított ellen, a 66 éves férfit őrizetbe is vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

A RomNet csütörtökön azt írta: csaknem százan keresték meg telefonon és személyesen szerkesztőségüket azzal, hogy hallottak egy új, a roma holokauszt miatti kárpótlási lehetőségről, és szeretnének bővebb információhoz jutni. Azzal keresték meg őket ismeretlen emberek, hogy jogosultak lehetnek ilyen kárpótlásra - mondták. Osztrák, svájci és német alapokra hivatkozva azt állították nekik, hogy 8000 és 12 ezer eurós igényt nyújthatnak be, attól függően, hogy a vészkorszak túlélői vagy az áldozatok leszármazottjai, és előzetes költségként különböző összegeket kértek tőlük.

AktuálisNógrád Megyei Rendőr-főkapitányságholokauszt-kárpótlás