A 2017. évben - immár harmadik alkalommal - ismételten elnyerték a „Családbarát Munkahely” címet, melyet további egy évig jogosult viselni.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkártól dr. Ludvai Dezső rendőr alezredes, a Szécsényi Rendőrkapitányság vezetője vette át a „Családbarát munkahely” elismeréssel járó emlékplakettet és oklevelet, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban 2017. október 4-én megrendezett ünnepségen.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázat elbírálásának eredményeként, a Szécsényi Rendőrkapitányság 415.000 forint anyagi támogatást is elnyert. Az ünnepségen dr. Nagy László rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is részt vett és egyben gratulációját fejezte ki a Szécsényi Rendőrkapitányság vezetőjének.
A rendőrkapitányság, a családbarát munkahelyi kultúra megteremtésével kiemelten támogatta azokat a gyakorlatokat, melyekkel a gyermeket váró, vagy kisgyermeket nevelő nők mellett az apákra, vagy az idős, beteg hozzátartozókat ápoló munkavállalókra is gondoltak.
Szíjjártó Péter hangsúlyozta, az Európai Bíróság az Európai Bizottsággal szemben hozott döntést, azaz az Európai Bizottság egy korábbi határozatát semmisítette meg.