A Prónay kilátó teljes magassága 26 méter, mely 32,5 köbméter rétegelt, ragasztott lucfenyőből épült, a felső teraszra 128 lépcső vezet.
A létesítmény az IPOLY ERDŐ Zrt. saját forrásból finanszírozott, nettó 45 millió forintból valósult meg.
Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes-államtitkára köszöntőbeszédében elmondta, hogy a most megépült Romhányi-hegyen található torony összeköti a természeti és kulturális örökséget a tájjal, annak fenntartása és megóvása közös feladatunk. A helyettes-államtitkár arról is beszélt, hogy az átadott építményt, a térségnek sokat jelentő, történelmi hagyatékkal rendelkező Prónay családról nevezték el.
Az Országos Kéktúra útvonaláról rövid kitérővel megközelíthető építmény minden évszakban és napszakban látogatható. A 23 méter magasan lévő teraszáról teljes körpanorámás kilátás élvezhető. Nyugat-északnyugati irányban a Börzsöny, északon a Selmeci-hegység a Szitnya csúccsal, kelet felé a Szandavár, illetve a távolban a Karancs, Mátra hegyvonulatai, délről a Gödöllői-dombvidék lankái, majd délnyugati irányban a Naszály és Pilis – Visegrádi-hegység csúcsai is láthatók.
A kilátóból szemlélődve csak a szemnek tűnik távolinak az Ipoly-mente és a Karancs-Medves-vidék, mint szomszédos tájak, ahol újabb turisztikai beruházásokkal bővíti a kínálatát az IPOLY ERDŐ Zrt. Ezek a vidékek olyan kulturális, történelmi és geológiai értékek őrzői, mint a Palóc Múzeum Balassagyarmaton, a Madách és a Mikszáth kúriák, a szécsényi kastélymúzeum és történelmi városközpont, a Páris-patak-völgye, a somoskői, szilváskői bazalt- és a béri andezitoszlopok, a nógrádi, csábrági, somoskői, valamint a salgói vár.
A 22 állami erdőgazdasági társaság közül az IPOLY ERDŐ Zrt. összesen 65 568 hektár állami területet kezel. 2016-ban átlagosan 164 embert foglalkoztatott, a közfoglalkoztatási programokban résztvevők átlaglétszáma 246 fő. Az állami erdőgazdaság a tavalyi évben több mint 235 millió Ft-ot fordított közjóléti beruházásokra.
A mintegy 5 kilométeres négysávos út 55 milliárd forintból épült meg, az átadását eredetileg februárra tervezték.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.