2024.04.19, Péntek
Negyedik bűnügyi technikusi verseny

Negyedik bűnügyi technikusi verseny

police.hu

2016.10.09. 14:13

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelő csoportja bizonyult a legjobbnak a Klein László emlékversenyen.

Hirdetés

Negyedik alkalommal rendezte meg elhunyt kollégájukról elnevezett emlékversenyét a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága. Klein László rendőr alezredes kiváló szakemberként 1986 és 2003 között irányította a kiemelt bűncselekmények helyszíni szemléin a bűnügyi technikusi feladatokat.

 

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság épületében megrendezett versenyt Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg, melyet követően Nagy Tivadar rendőr alezredes úr, a Bűnügyi Technikai Osztály vezetője ismertette a feladatokat.

 

A verseny célja a bűnügyi technikusi munka során előforduló életszerű helyzetek modellezésével a szakmai színvonal fejlesztése és a gyakorlati ismeretek bővítése volt. A megye hat rendőrkapitányságának bűnügyi helyszínelő csoportjai elméleti, majd - hat beállított helyszínen - gyakorlati feladatokat hajtottak végre.

 

A csapatok közül legeredményesebbnek a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság csapata bizonyult. Második helyen a Pásztói Rendőrkapitányság, míg harmadik helyen a Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai végeztek.  

 

A „Legjobb technikus díját” a Salgótarjáni Rendőrkapitányság csapatát erősítő, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztályának technikusa Handó Tamás rendőr főtörzsőrmester, míg a „Legjobb szemlebizottság vezető” díját a Bátonyterenyei Rendőrkapitányságon szolgálatot ellátó Bozó Cecília rendőr főhadnagy kapta meg. A legjobb elméleti eredményt a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai érték el. A díjakat Dr. Nagy László rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány adta át. A legjobb elméleti eredményt elérő Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet Főigazgatóságának különdíjában is részesültek. A díjátadást jelenlétével megtisztelte a verseny névadójának fia, Klein Péter is, aki az első helyezett részére különdíjat adott át és a versenyzőknek további sok sikert kívánt.  

A megmérettetést a tervek szerint jövőre is megrendezik.