2024.10.06, Vasárnap

Jubilál a Salgótarjáni uszoda

nogradsport.wordpress.com

2016.09.02. 09:30

Harmincöt éve adták át a városi tanuszodát. A salgótarjáni sport sok szép sikert köszönhet az intézménynek.

Szeptember elsején ünnepelik a Salgótarjáni Városi Tanuszoda átadásának 35. évfordulóját. Az alábbi cikkünkben visszaemlékezünk az ünnepélyes megnyitóra.

Ahogy a korabeli lapok írják, aznap délután röpke félórára megállt a megszokott élet az augusztus 12-én műszakilag átadott salgótarjáni tanuszodában. Két órakor úttörők fanfárja jelezte, hogy megkezdődött az új létesítmény hivatalos avatóünnepsége.

 

Az uszoda történetéhez tartozik, hogy Salgótarján addig fehér folt volt az úszósportban és az iskolai úszásoktatásban is. A Gagarin iskolában levő egyetlen, kicsiny medence képtelen volt kielégíteni a városi igényeket.

A Nógrád megyei Beruházási Vállalat és három társvállalkozó dolgozói 1978. április 2-án vonultak először a helyszínre, és Zsuffa András tervei alapján elkezdődtek a munkálatok. A többnyire előre gyártott elemekből készült létesítmény kizárólag hazai anyagokból épült, még a víztisztító berendezés is magyar szabadalom volt. A 11×25 méteres, ötsávos, 30-31 fokos vizű medence mellett kétszázötven személyes öltöző várta az iskolásokat, illetve naponta öt órán keresztül a sportolni vágyókat is. A tervező szerint a viszonylag olcsó, 35 millió forintos tanuszoda így „mindentudó” lett. Az uszoda homlokzatát, valamint belső terét Szatmári Béla, salgótarjáni grafikusművész üvegzománcai díszítik.

Az 1981-es avatóünnepségen Jávori Ildikó, a Petőfi iskola tanulója Piere de Coubertin „Óda a sporthoz” című költeményét mondta el, majd Kugel Tiborné, a salgótarjáni városi tanács elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket. Ezután Illés Miklós, Nógrád megyei tanács általános elnökhelyettese méltatta az esemény jelentőségét a város életében:

 

Harmincöt éve vehették birtokukba az úszók a medencét

– Ma tanuszodát avatunk abban a városban, ahol hosszú évekén keresztül a megfelelő minőségű és mennyiségű vízért folyt a küzdelem. E tanuszodával az úszásoktatás tömeges megszervezésére, az egészséges életmód feltételeinek szélesítésére kap lehetőséget a város ifjúsága és felnőtt lakossága. Az uszoda először is legfontosabb rendeltetésének, a tanulóifjúság úszásoktatásának kell, hogy megfeleljen, elősegítve ezzel a felnövekvő nemzedék egészséges és sokoldalú testi nevelését. Másodszor lehetőséget nyújt arra, hogy a város sportegyesülete úszószakosztályt hozzon létre a tehetséges fiatalok részére, meghonosítva ezzel ezt a szép sportágat is.

Ezt követően az elnökhelyettes átadta Juhász Imre létesítményigazgatónak, és rajta keresztül jelképesen a város lakosságának az uszodát. Az ünnepség záróakkordjaként öt salgótarjáni iskola tanulói úszóversennyel és játékos vízi vetélkedéssel vették birtokukba a létesítményt.