2024.03.28, Csütörtök

Felavatták a felújított karancsi templomot

mti

2016.09.08. 09:59

Felújítása több szakaszban zajlott. Két éve kezdődött, és a magyar kormány két részletben, a Teleki Alapítvány közreműködésével segítette a felújítási munkálatokat.

Hirdetés

Áder János magyar és Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő jelenlétében felavatták szerda este a horvátországi Karancson a felújított református templomot.

Az avatáson, amelyre egy istentisztelet keretében került sor, jelen volt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, aki elmondta, a felújítás részben magyar állami segítséggel valósult meg, a kormány 5,5 millió forinttal támogatta a munkálatokat.

Hájek János helyi református lelkész köszöntőjében elmondta, egyre kevesebb magyar él Horvátországban. "Amennyiben ez így folytatódik, elfogyunk" - tette hozzá. Kiemelte, hogy a maroknyi közösség ennek ellenére küzd a fennmaradásért, "mert az Úr így rendelte".


A Karancsi Református Egyházközség a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház része.
A mostani templom helyén eredetileg egy másik állt, amelynek építése a 17-18. századfordulóra tehető. A 19. század kezdetére az a templom túl kicsinynek bizonyult, hiszen ekkor 874 hívet számoltak. 1808-ban a karancsiak új templom építésébe kezdtek. 
A délszláv háborúban a terület szerb megszállás alatt volt, de a háború alatt nem érte jelentős anyagi kár a templomot. Jelenleg az egyházközség csupán 95 tagot számlál.

Az avatási ünnepségen Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke szolgáltatta az istentiszteletet. Farkas Lajos, a dunaújvárosi múzeum igazgatója és Lábadi Károly horvátországi néprajzkutató a reformáció történelméről tartott előadást.

A két államfő az ünnepség után beszélgetett az összegyűltekkel, köztük a horvátországi magyarok vezetőivel, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HDZ) és a Magyar Egyesületek Szövetségének (MESZ) elnökeivel is.