2024.04.19, Péntek

Fekete Zsolt: ez az ünnep hitet ad az összetartozásban

mti

2016.08.21. 09:28

A polgármester kiemelte, Szent István döntései nélkül ma, mint nemzet, nem léteznénk.

Hirdetés

Augusztus 20. olyan ünnep, amely hitet ad az összetartozásunkban és erőt az elkövetkező időkre - mondta az államalapító Szent István király tiszteletére rendezett szombati városi ünnepségen Fekete Zsolt, Salgótarján szocialista polgármestere.

 

Fekete Zsolt úgy fogalmazott: kellenek ilyen napok, az összetartozás napjai, hiszen ezek adnak erőt a folytatáshoz, a jelenhez és a jövőhöz.

A magyar történelem során augusztus 20. mindenki számára másképp értelmezett és ideologizált ünneplést jelentett, de a magyar nemzet az elmúlt évszázadok alatt, a viszontagságok és megpróbáltatások legsúlyosabb idejében is változatlan, hálás kegyelettel őrizte meg a dicső uralkodó el nem múló emlékét.

Az Országgyűlés negyedszázada nyilvánította Szent István napját a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé, Szent István szobra pedig közel két évtizede áll a salgótarjáni téren, amely 2000-ben vette fel első királyunk nevét.
Azonban nem elég csupán szobrot állítani vagy teret elnevezni, életművét, szellemi örökségét is birtokba kell vennünk, hogy felismerjük mindazt, amit alkotott, hogy belső igényünkké váljon történelmi léptékű munkásságának és emberi nagyságának folyamatos vizsgálata, beépítése mindennapi életünkbe, cselekedeteinkbe - mondta Fekete Zsolt.



Személyisége évszázadok óta egyesíti mindazokat, akik a nemzet részének érzik és vallják magukat, attól függetlenül, melyik országban élnek magyarként, milyen az ideológiai elkötelezettségük, politikai beállítottságuk, képzettségük, műveltségük, koruk.

forrás: mti 

fotó: 3100.hu