2024.04.19, Péntek

Új játszóhelyet avat a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház

2016.03.22. 13:43

Hirdetés

Karinthy Ferenc Dunakanyar című egyfelvonásos színjátékát mutatja be a héten a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház. A társulat ezzel az előadással avatja fel új játszóhelyét, a Zenthe Szalont - tájékoztatott a színház marketingfelelőse.

A Zenthe Ferenc Színház legújabb előadása egy tipikus presszóhelyzet, melyben a vendég megpróbál vigaszt találni a pultos nőben; két magányos lélek találkozik a darabban, és nyílik meg egymás előtt - mondta Andó Ákos.
A premierrel avatják a Salgótarján főterén, a József Attila Művelődési Központ északi szárnyában kialakított Zenthe Szalont. Itt kaptak helyet a társulat irodái, munkaszobái, próbahelyiségei, a színház stúdiósai, utánpótláscsoportjai.
Kialakítottak a szalonban egy százhúsz férőhelyes, önálló előadói estekre, pódiumrendezvényekre alkalmas kamaratermet is.
A színház és a szalon névadója, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas Zenthe Ferenc, Nógrád megye és Salgótarján díszpolgára Salgóbányán született 1920. április 24-én. A nevét viselő helyi színház 2012-től működik.

mti

Galéria

KultúraSalgótarjánZenthe Ferenc Színház