2024.03.29, Péntek

Salgótarjáni autóversenyző a pontverseny élén

2016.07.05. 14:05

Báldi Gergő, egy salgótarjáni autóversenyző a Hankook Swift Racer Cup harmadik hosszú (3 futamos) versenyén egy második és két első helyezést szerzett.

Hirdetés

Báldi Gergő, egy salgótarjáni autóversenyző a Hankook Swift Racer Cup harmadik hosszú (3 futamos) versenyén egy második és két első helyezést szerzett. Ezzel a remek teljesítménnyel a 13 futamból álló versenysorozat 8. állomáson túl, jelentősebb előnyre tett szert vetélytársaival szemben és 170 pontjával jelenleg a mezőny élén áll.

A versenysorozat újabb fordulójára augusztus 19-21. között Szlovákiában a Slovakia-ringen kerül sor. A kinti pálya vonalvezetését ismerve még nagyon nehéz megjósolni az esélyeket, de természetesen Báldi Gergőben, aki Michelisz Norbihoz hasonlóan a szimulátor világából érkezett, bátran lehet bízni.

A tavalyi gyengén sikerült versenyek után nem igazán volt sok elvárása magával szemben Báldi Gergőnek, mondhatnánk úgy is, az idei év elején fejest ugrott az ismeretlenbe.

Az első szlovákiai megmérettetést ugyan jól kezdte, de aztán nagyon sokáig úgy tűnt, hogy támogatók hiánya miatt kénytelen lesz kihagyni a további bajnoki futamokat. Szerencsére fordult a kocka és György Gábor hatalmas szervező munkájának köszönhetően, valamint az iData Kft, a Versenyfelszerelés.hu, és az AP Transport támogatásával sikerült rajthoz állnia a június 24-26. között a Sárvár melletti Pannonia-ringen lebonyolított hármas fordulón.

Az időmérő előtti két edzés még nem jött össze a tarjáni versenyzőnek, össze-vissza eredményeket ért el, így teljesen vakon esett neki a kvalifikációs futamnak, ahol is két kisebb hibának, valamint a pálya mellett megálló autóknak köszönhetően nem tudott tökéletes kört futni, így – ha csak 3 századdal is, de – lemaradt az első helyezésről.

Mint megtudtuk ez a Sárvárhoz közeli rendezvény több, komoly szervezési hibával párosult, melynek során olyan csatákba is belekényszerült Báldi Gergő, amelyekben még soha nem volt része.

Gergőt sikere után gyorsan meginterjúvolták

-Néhol már sportszerűség határát súrolva küzdöttünk meg egymással a versenypályán,de végül komolyabb szabálytalanság nem történt és én végül a második helyen tudtam célba érni. A futam során a pontversenyben engem üldöző legnagyobb vetélytársam a pálya szélén lévő kavicságyban földet érett, nem szerzett futampontot, így nekem tovább sikerült növelnem vele szemben az előnyöm.

Szombaton hasonlóan az előző napi versenyhez ismét rekkenő hőség várta Hankook Swift Racer Cup futam részvevőit. Báldi ezúttal a mezőny közepéből indulva tudta, hogy a nagy hőségben a gumik megfelelő kezelésével jól járhat. A taktikázás be is jött, a leintés előtt nem sokkal sikerült az élre állnia, és innen már nem engedte ki a kezéből az első helyezést.

A vasárnapi záró futam előtt elmondta: – Tudom nagyon nehéz dolgom lesz…, majd egy nagyon jól felépített rajtnak, a jó csapatmunkának, és a sikeresen kivitelezett előzéseknek köszönhetően rövid időn belül sikerült élre állnia, és a piros 9/13 rajtszámú Swifttel növelni tudta előnyét, amely a versenyző társak kemény szorítása során a célig hajszál híján majdnem elfogyott.

Báldi Gergő, így a dunántúli hét végét két győzelemmel, és egy második helyezéssel zárta.

Legmerészebb álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen erős mezőnyben, remek ellenfelek ellen, a rendkívül nehéz 4740 m-es pályaköröket nagyobb hiba nélkül tudom teljesíteni, azonban köszönhetően a George OXXO Energy Racing Team tagjainak, fáradhatatlan munkájának, az autó versenykörülmények között a legjobban, legstabilabban teljesített, elképesztően hálás vagyok ezért.

Életem eddigi legjobb, legélvezetesebb versenyhétvégéje volt ez, nagyon köszönöm mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ott lehettem. Nagyon várom az idei augusztusi második szlovákiai fordulót, legszívesebben már most útra kelnék! “

 

A Hankook Swift Racer Cup pontversenyének az állása a 8. forduló után

1. Báldi Gergő George Team 170 pont

2. Kismarty-L. Gábor Zengő Sport 118

3. György Gábor George Team 92

4. Boldizs Bence B3R 86

5. László Martin Turán SE 78

6. Pap Viktor Turán SE 66

Forrás: Czimer Z. József

Forrás: nogradsport.wordpress.hu

Fotók: GEORGE TEAM felvételei

Galéria