2024.04.19, Péntek

A magyar kultúra napja - Füleken is ünnepelnek

2016.01.14. 12:18

Hirdetés

A magyar kultúra napja alkalmából több programot szervez a szlovákiai Füleken a Városi Művelődési Központ, a rendezvények sorában lesz színházi előadás és újévi koncert is.

A január 15. és 24. között zajló műsorblokkal a szlovák közönséget is szeretnék megszólítani - a részletekről közleményben tájékoztatta az MTI-t az intézmény.
Az Ismerjük meg egymást! című rendezvénysorozat január 15-én veszi kezdetét a losonci Timrava Színház Akinek nincs helye az édenben című előadásával a művelődési központ színháztermében. A tragédia Madách Imre és Fráter Erzsébet életét, szerelmét mutatja be Szabó Árpád rendezésében.
Mint írják, a szlovák nyelvű, magyar témát feldolgozó előadás a békés együttélés példája, ahol tisztelik a másik kultúráját és jól megférnek egymás mellett az ott élő nemzetiségek.
Január 20-án táncházat szerveznek gyerekeknek magyar és szlovák táncok oktatásával, amelyben közreműködnek a füleki Kis Rakonca és Jánosík gyermek néptáncegyüttesek, valamint a losonci Nógrádi Művelődési Központ jóvoltából a környékbeli néptánccsoportokban táncoló gyermekek is.
22-én a helyi Csemadok szervezésében a füleki származású Szvorák Katalin mutatja be Kudlik Júliával közös lemezét Szeretettel - dalok és gondolatok címmel.
A magyar kultúrát bemutató rendezvénysorozatból nem hiányzik majd az operett és nóta sem. Január 24-én rendezik az újévi operettgálát, amelynek vendége Pitti Katalin lesz, aki népszerű magyarországi művészekkel szórakoztatja a füleki közönséget.

forrás: mti

fotó: youtube.com

Galéria

Kultúramagyar kultúra napjaFülek