2024.04.19, Péntek

Máris megkedvelték a Falu rosszát Salgótarjánban

Zenthe Ferenc Színház

2018.01.25. 17:00

Két nagy sikerű előadással indított a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház legújabb produkciója, az A falu rossza című vígjáték.

Hirdetés

A január 22-én, a Magyar Kultúra Napján bemutatott Tóth Ede-Örkény István darab előbb a Székfoglaló Premier Bérlet közönségének tetszését nyerte el, majd a másnapi szólóelőadás szintén telt házas közönségét ragadtatta hol nevetésre, hol tapsra.

A Susán Ferenc rendezte népszínmű örkényi átirata a groteszk és abszurd határát súrolva, mégis élvezhetően adja vissza a népszínmű cselekményét, amelyet a darabbéli rendező Mikó István narrációi kötnek át a mai korba számtalan geggel. A társulatban ez alkalommal mutatkozott be Eke Angéla, aki Feledi Boris megformálójaként azonnal belopta magát a helyi közönség szívébe. Az előadás hangulatát a Nógrád Táncegyüttes produkciója, valamint a végig élőben muzsikáló Hrúz Dénes és Hrúz Szabolcs parádés játéka emeli.

Az előadás szereplői, a címszereplő Máté Krisztián, valamint Albert Péter, Marjai Virág, Erdélyi Gábor, Házi Anita, Farkas Zoltán, P. Kerner Edit, Falati Hedvig, Szívós Győző, Bregyán Péter, Kántor Zoltán és Németh Anna hétfőn és kedden este is percekig tartó vastaps közepette búcsúzhattak a közönségtől, amelyet január 25-én még két alkalommal, középiskolásoknak szóló bérletben játszik a Zenthe társulata.

Tekintettel arra, hogy a premier hetének előadásaira minden jegy elővételben elkelt, a színház az A falu rosszát tavasszal újra műsorra tűzi Salgótarjánban, majd több vidéki és fővárosi előadást is játszik. A társulatot egy hét múlva Budapesten láthatja újra a közönség, január 31-én a József Attila Színházban az Augusztus Oklahomában című fekete komédiát játsszák Vándor Évával, Bozó Andreával, Kovács Vandával és Marjai Virággal a főszerepben, nagy érdeklődés mellett.

KultúraSalgótarjánZenthe Ferenc SzínházA falu rossza