2024.04.19, Péntek

Kitárják a közönségnek a ceredi művésztelep kapuját

salgotarjan.hu

2017.08.02. 08:29

A 11 országból meghívott alkotók munkáit az augusztus 5-i nyílt napon tekinthetik meg az érdeklődők.

Hirdetés

SZEPARÁLT TEREK címmel rendezik meg Cereden a 22. Nemzetközi Kortárs Művésztelepet 2017. július 25. és augusztus 7. között.

Az izgalmasnak ígérkező tematikus alkotásra meghívott 29 képzőművész Salgótarján 5 testvérvárosából, valamint hazai művészek mellett Hollandiából, Németországból, Csehországból, Belgiumból és az Egyesült Arab Emirátusból érkezik.

 

A Ceredi Nemzetközi Kortárs Művésztelep immár huszonkét éve működik. Az európai művésztelepek között azokhoz tartozik, amelyeknél évenként más-más tematika szerint zajlik az alkotómunka. Cereden maga a település, annak hagyományai, használati tárgyai s a falut körülvevő táj kínál gazdag lehetőséget és ösztönzést az alkotómunkára. Ezzel a nemzetközi művésztelep egyedi kortörténeti dokumentumot hozott és hoz létre az utókor számára.

A művészeti projektek által feldolgozott és megörökített élő település, arra a művészeti alkotói folyamatra is épül, mely a helyben lakó falusi emberek és különféle európai nagyvárosból érkező képzőművészek közötti találkozásra, beszélgetésekre és egymás megismerésére irányul.

 

A meghívott képzőművészek artist-in-residence formában vesznek részt a művésztelepen. A meghívás főbb szempontjai, a művésztelep koncepciójához, tematikájához illeszkedő alkotói munka, a szakmai elismertség, a művésztelep vezetése által felfedezett és bemutatni kívánt művész és a művésztelep gyűjteményének bővítése.


A huszonegy év alatt több száz, különféle művészeti műfajt képviselő művész és művészeti szakember kapcsolódott be a munkába, sokan évről évre visszatérőként.

 

KultúraCered22. Nemzetközi Kortárs Művésztelep