2024.04.18, Csütörtök

Az 50. nemzetiségi találkozót rendezik Bánkon

mti

2016.07.27. 10:37

Népzenei- és táncegyüttesek színe-java, lakodalom menyasszony öltöztetéssel - kultúra határok nélkül.

Hirdetés

Az 50. Nógrád Megyei Nemzetiségi Találkozót és a Magyarországi Szlovákok 20. Országos Folklór Fesztiválját rendezik meg szombaton és vasárnap Bánkon. 

    

Egyedné Baránek Ruzsenka, a Magyarországi Szlovákok Szövetségének elnöke elmondta: a nemzetiségeknek a kultúrához való kapcsolata a legerősebb, és ha azt szeretik, szeretik azt is, hogy a szlovák nemzetiséghez tartoznak. Fontos, hogy ott is bemutassák kultúrájukat, ahol otthon vannak, Magyarországon, így sikerülhet egymás megismerése, tisztelése és elfogadása - tette hozzá.
    

A hagyományosan Bánk községben rendezett találkozó szombati napján magyarországi, szlovákiai és lengyelországi népzenei együttesek, gyermek folklórcsoportok lépnek fel a víziszínpadon, majd este táncházat rendeznek a Podpol'anec Néptáncegyüttessel.
    

Vasárnap jubileumi lakodalmas programmal ünneplik meg a nemzetiségi találkozó ötven évét. "50 éve közösen az élet útján" címmel tartanak folklór istentiszteletet a bánki evangélikus templomban, majd ötven pár, különböző népviseletbe öltözött menyasszony és vőlegény lakodalmas népviseleti felvonulását nézhetik meg a vendégek a templomtól a víziszínpadig.
    

Ott tartják a lakodalmat, a magyarországi szlovák és szlovákiai néptáncegyüttesek, folklórcsoportok, népzenei együttesek és szólisták gálaműsorát Anna Ostrihonová és Juraj Matias forgatókönyve alapján.
 

Este a fesztivál leghűségesebb vendégei, a mihálygergei Ipoly Néptáncegyüttes és a Tücsök Népzenei Együttes, valamint a gyetvai Podpol'anec Néptáncegyüttes szórakoztatják a közönséget.
    

A program idején régi esküvői fotókból rendeznek kiállítást a Kerítésgalériában, menyasszony öltöztetésén lehet részt venni a bánki szlovákság életét bemutató tájházban, az érdeklődők felkereshetik a kovácsműhelyt, megkóstolhatják a szlovák ételkülönlegességeket és a lakodalmi finomságokat.
    

A nemzetiségi találkozót és folklór fesztivált közösen szervezi a Magyarországi Szlovákok Szövetsége és a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat. A a rendezvény fővédnöke Áder János magyar és Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök.

KultúraNógrád megyenemzetiségtalálkozószlovák