2024.04.19, Péntek

A 30. nemzetközi muzsikustábort rendezik meg Balassagyarmaton

mti

2016.07.19. 15:17

Több hangversenyt is rendeznek a tábor másfél hete alatt. A nyitóprogram szerda este az Ear együttes hangversenye lesz.

Hirdetés

A 30. nemzetközi muzsikustábort rendezik meg szerdától Balassagyarmaton, a zenekari esten ősbemutatóval emlékeznek meg a 78 éves korában februárban elhunyt Keönch Boldizsár énekművészről.

Ember Csaba, a szervező Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója elmondta, 29-én este a vármegyeháza nagytermében a versenygyőztesek zenekari estjén Baráz Ádám adja elő a Lachrymae című művet Keönch Boldizsár emlékére, aki eddig valamennyi muzsikustáborban részt vett Balassagyarmaton, ő volt az ének szak tanára.
A 30. Zene Határok Nélkül Nemzetközi Muzsikustábor, Verseny és Művészeti Fesztivál - Hangversenysorozat július 31-ig tart a Nógrád megyei városban. Nyolcvan hallgatója idén 11 országból érkezett, köztük Mexikóból, Argentínából, Olaszországból vagy az Amerikai Egyesült Államokból. 
A 12-25 év közötti muzsikusok zongora, ének, fuvola, klarinét, hegedű, brácsa, gordonka, gordon, klasszikus szintetizátor, kamarazene, szimfonikus zenekar és kórus szakokon tanulhatnak. A tanárok között van Tokody Ilona operaénekes, Banda Ádám hegedű-, Eckhardt Gábor zongora-, vagy Klenyán Csaba klarinétművész.

Több hangversenyt is rendeznek a tábor másfél hete alatt. A nyitóprogram szerda este az Ear együttes hangversenye lesz, itt fellép Perényi Eszter (hegedű), Lakatos György (fagott), és Fülep Márk (népi hangszerek). A vendégművészek és tanárok között csütörtökön Fenyő Gusztáv zongoraművész, Muskát András operaénekes is bemutatkozik. 
A művésztanárok és a hallgatók vasárnap Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban lépnek fel, 27-én a Svejk vendéglőben rendeznek kortárs hangversenyt. A gálamaratont, a balassagyarmati művészeti fesztivál záróhangversenyét a Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában tartják 30-án.

A muzsikustábor támogatói a Nemzeti Kulturális Alap, a Zeneakadémia Alapítvány, a Fischer Iván Alapítvány, Balassagyarmat önkormányzata, a Balassagyarmati Kórusalapítvány, a Pro Musica Balassagyarmat Alapítvány és az EMB Zeneműkiadó Kft.

forrás: mti