2024.03.28, Csütörtök

A kormány évi kétmilliárd forinttal segíti az egyházi örökség megőrzését

2015.11.30. 09:06

Hirdetés

Az utóbbi öt évben a kormány évi kétmilliárd forintos támogatást adott az egyházi építési örökség megőrzésére és közösségi célú programokra - mondta Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár pénteken a felújítás alatt álló kisterenyei római katolikus templomnál tartott helyszíni bejáráson.

    Hozzátette: ez nagy változás, mert 2010 előtt, a szociális-liberális kormányzás idején erre nagyságrendileg évi 100 millió forint jutott.
    Kiemelte ugyanakkor, hogy a támogatás összegénél sokkal nagyobb az igény e célra Magyarországon és szerte a Kárpát-medencében.    
    Az elmúlt években számos műemléki templom, plébánia, parókia, közösségi ház épült, illetve újult meg, és több száz, egyházhoz kötődő közösségi program valósult meg - mondta Soltész Miklós.
    A Nógrád megyei Bátonyterenye kisterenyei városrészében lévő Szent István-plébániatemplomot mintegy 36,2 millió forintból újítják meg jövő májusra a kormány 11,5 millió támogatásával.
    Becsó Zsolt (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője az összefogás szép példájának nevezte a beruházást, mert a felújítás a kormány, a Váci Egyházmegye, az önkormányzat és a helyi közösség együttműködésével valósul meg. Elmondta, a megyében a katolikus, a református és az evangélikus egyház is kapott támogatást felújításokhoz, programokhoz.    
    Nagy-Majdon József (Fidesz-KDNP), Bátonyterenye polgármestere azt hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb szerepük lesz a közösségek életében a templomoknak, az egyházi iskoláknak, ezért nevezte kedvezőnek, hogy találkozott az állam, az önkormányzat és az egyház szándéka.
    A kisterenyei, a 15., a 18. és a 19. században épített műemléki templomon statikailag megerősítik a legrosszabb állapotban lévő hajórészt, új tetőt kap az épület, felújítják a homlokzatot, és meg kell oldani a külső vízelvezetést, hogy a nedvesség ne szivárogjon fel a talajból a templom falaiba. A belső térben a rossz állapotú freskókat újítják majd fel.

mti

fotó: www.matrahegy.hu

Galéria