2024.03.28, Csütörtök
Új kerékpárutat épített Eger és Egerszalók között a HE-DO Kft.
Fotók: HE-DO Kft.

Új kerékpárutat épített Eger és Egerszalók között a HE-DO Kft.

HE-DO Kft.

2020.06.30. 11:04

Befejezte Eger és Egerszalók Hőforrás között a Völgyfeltárú út mellett a 4,766 kilométer hosszú és 3 méter szélességű új nyomvonalú kerékpárút építését a HE-DO Kft. A bicikliút megépítésére a közbeszerzést a Magyar Közút Nonprofit Zrt. írta ki tavaly ősszel. A pályázat nyertes kivitelezője a HE-DO Kft. és a KM Építő Kft. alkotta konzorcium lett.

Hirdetés

Az egri K2 körforgalomtól az egerszalóki hőforrásig elkészült új szakasz a két településen már korábban elkészült kerékpáros utakat köti össze. Az autóúttól elválasztott külön nyomvonalon haladó kerékpárút része a nemzetközi EuroVelo 14 kerékpáros túraútvonalnak, valamint az egri kistérség turisztikai állomásait összekötő kerékpárút-hálózatnak.

A munkaterületet 2019. október 8-án vette át a HE-DO Kft. és folyamatosan dolgozott a tél beköszöntéig. Az időjárás miatt a szakemberek november végéig dolgozhattak, majd idén márciusban folytatták a munkát. A műszaki átadás-átvétel május 8-án történt meg.

„Mivel késő ősszel kezdtünk neki az építkezésnek, és számítani lehetett a hamarosan beköszöntő télre, 1 kilométeres szakaszokra bontottuk a projektet, amelyekben az alsó aszfalt alaprétegig mindent megépítettük annak érdekében, hogy a csapadék megérkezésére zárt pályaszerkezetet kapjunk és a víz ne tudjon befolyni az alsóbb rétegekbe. Idén április végén a kerékpárút teljes szakaszát kopóréteggel láttuk el, majd a befejező munkálatok után megtörtént a műszaki átadás-átvétel” – mondta Reichardt Jenő, a HE-DO Kft. salgótarjáni telephelyének főépítésvezetője.

Az új szakaszt már birtokukba is vették a biciklisek, akik között nem csak túrázókat lehet látni, hanem olyanokat is, akik kerékpárjukkal ingáznak Eger és Egerszalók között.

A beruházás költsége nettó 339 millió 853 ezer 031 forint volt.

KitekintőHe-Do Kft.Egerkerékpárút