Hirdetés

Újra Salgótarjánban a profik
Nógrád Sportja

Újra Salgótarjánban a profik

Nógrád Sportja

2017.11.06. 10:05

A Felix Promotion november 10-én, pénteken rendezi következő élő televíziós bokszgáláját, melynek főmérkőzésén két veretlen, nagy ütőerejű, nemzetközi övekkel rendelkező ökölvívó csap össze. A rendezvénynek második alkalommal ad majd otthont a megyeszékhely.

Hirdetés

Nem véletlenül mondta Szellő Imre a legutóbbi mérkőzésére, hogy az csak egy állomása volt a novemberi címvédő küzdelemre való felkészülésnek. November második hetének pénteki napján ugyanis a ceglédi klasszis hivatásos karrierje egy új lépcsőfokához érkezik, a hozzá hasonlóan veretlen, kemény ütőerejű, bajnoki övekkel rendelkező Robert Hall Jr. (11 győzelem, 0 vereség, 8 KO/TKO) ellen húz kesztyűt.

A 25 éves amerikai versenyző igazi bokszcsaládban nevelkedett, apja és nagybátyja is ökölvívó volt, míg ő egy jó sikerült amatőr pályafutást követően (58-6) négy esztendeje szerződött el profinak. Hall Jr. keményöklű bunyós és legutóbbi meccsén, amikor – többek között – a WBC amerikai bajnoka lett, azt is bizonyította, hogy képes magas szinten tíz menetet is végigbokszolni.

 

A Salgótarjáni Városi Sportcsarnokban tehát két veszélyes, a cirkálósúlyú kategória élvonalába igyekvő ökölvívó feszül majd egymásnak, ahol korántsem biztos, hogy szükség lesz a pontozóbírók munkájára. Mindezt a WBO Interkontinentális veretlen bajnoka, Szellő Imre is így gondolja.

– Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagy feladat elé állít Rácz Félix. Robert Hall Jr. egy minőségi rivális – kezdte Szellő. – Kevés felvétel áll rendelkezésre az amerikai ökölvívóról, de amennyire lehetett, kielemeztük a stílusát. Van egy kis Mayweather-féle mozgás is a védekezésében. Hall Jr. egy olyan ellenfél, aki győzni jön Magyarországra, egy olyan ellenfél, aki mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a hazai közönség támogatását élvezve és sikerrel vegye az akadályt. Mindkettőnk számára vízválasztó lesz a salgótarjáni összecsapás!

 

 

A WBO világranglista 7. helyezettje, Szellő Imre a felkészüléséről a következőket mondta el:

– Bertók Róbert minden edzésen igyekszik a komfortzónámból kimozdítani, de nagyon jól regenerálódok, és minden reggel frissen vágok neki a feladatoknak. Óriási munkát végzünk, és az összes részletre odafigyelünk, mert tudjuk, hogy mennyi minden múlik a következő címvédő mérkőzésen. Az eddigi legjobb formámat várom, a legkomolyabb ellenféllel szemben.

 

A sportiroda tavaly februárban rendezte meg első salgótarjáni gáláját, 12 összecsapást követhettek végig a sportág szerelmesei. Annak a rendezvénynek is a főmérkőzését Szellő Imre vívta, aki nálunk tette kockára nemzetközi bajnoki övét, méghozzá a sok nagy csatát megélt argentin Walter David Cabral ellen. A ceglédi klasszis a mérkőzés elején több ütéssel padlóra küldte kihívóját – a súlyos leütésből Cabral már nem is tudott felállni.

 

A Felix Promotion iroda a november 10-én ringbe lépő magyar bunyósok neveit, valamint azok ellenfeleit a következő napokban folyamatosan hozza nyilvánosságra. Az M4 Sport által élőben közvetítésre kerülő rendezvénnyel kapcsolatos bővebb információkért, beleértve a belépőjegyek vásárlásával kapcsolatos részleteket érdemes felkeresni a felixpromotion.com oldalt.

SalgótarjánFelix PromotionSzellő Imre