Kitekintő

Krosszfutást rendeznek vasárnap a megyeszékhelyen

2017.06.16

Június 18-án, vasárnap másodszor hoz fordulót Salgótarjánba a Futapest Klub, a krosszfutó versenysorozat következő állomásának központja a Tatárárok Szabadidőközpont lesz.

Puruc, Lajbi, Parasztkalap című kiállítás megnyitójára várják az érdeklődőket

2017.06.15

Puruc, Lajbi, Parasztkalap, egy viseletgyűjtemény gyöngyszemei címmel nyílik kiállítás könyvtárunkban Paluch Norbert gyűjteményéből.

Bűvészek jelentkezését várják

2017.06.12

A Dornyay Béla Múzeum bűvészversenyt hirdet Nógrád megyében élő bűvészek, hobbi szinten bűvészetet művelők számára felnőtt, 22 éves kortól, és junior, 22 éves korig. A verseny időpontja június 24-e, este 18.30.

Újra mesés várjátékok várják a családokat Hollókőn

2017.06.09

Középkori hangulatban az apródok megismerkedhetnek a lovagok fegyverzetével, ruházatával.

Szombaton feszegethetjük határainkat

2017.06.08

Június 10-én immáron második alkalommal rendeznek akadályokkal megspékelt terepfutást, a helyszín ezúttal a Salgói vár környéke lesz.

Családi napot szerveznek a hétvégén az eresztvényi Geopark központnál

2017.06.05

Mutatjuk a június 9-11-i rendezvény programjait:

A nyár legnagyobb grillpartijára készül Piliny

2017.05.30

Idén első alkalommal, 2017. június 24-én kerül megrendezésre Piliny községben a minden gasztronómiai igényt kielégítő I. Grillfesztivál, ahol 30 csapat méri össze sütőtudását.

Pünkösdölés és Várjátékok lesznek a hétvégén Hollókőn

2017.05.29

A húsvét utáni ötvenedik napon a Szentlélek kiáradt az apostolokra. Ez a Húsvét és a Karácsony mellett a kereszténység legnagyobb ünnepe. Ezt az ünnepet nagy becsben tartják a mélyen katolikus palócok is, és a Húsvét mellett erre az ünnepre készülnek legjobban hollókőiek is.

Hétvégén szurkolhatunk a salgótarjáni strandkéziseknek

2017.05.25

Az European Beach Handball Tour Final, amelyre a Strandépítők legénysége az EBT megnyerésével és ezzel 1. kiemelési hellyel kvalifikált a B csoportba, a verseny az olaszországi Gaetában pénteken kezdődik és vasárnap ér véget. 

Hamarosan Salgótarjánban is ingyenes mobilalkalmazás segíti a közügyek intézését

2017.05.19

A kormányhivatalok és különböző közintézmények elérhetőségeit is tartalmazza az az ingyenesen letölthető mobiltelefonos alkalmazás, amely nemsokára Salgótarjánban is iránytűként szolgál az ügyintézéshez.

Madárdalos lesz a Gyermeknap Katalinpusztán

2017.05.19

Idén is lesz odú madarakat bemutató kirándulás a Gyadai tanösvényen. Az odúk ellenőrzése során szakember segítségével betekintés nyerhetnek az ott költő madarak életébe. Megtudhatják azt is, miért és hová szükséges mesterséges odúkat kihelyezni, valamint milyen más állatok használják ezeket a mesterséges odúkat.

Hétvégén tortafesztivál lesz Palotáson

2017.05.15

Torták,sütemények és édes alkotások versenyét rendezik minden évben Palotáson, immár 4. alkalommal. A családias légkörben zajló nap cukrászati bemutatókkal is vár mindenkit, a versenyre pedig bárki nevezhet, legyen az lelkes amatőr vagy cukrász.

Újra lesz Tarján Acél Futam

2017.05.11

A június 10-i, Salgó vára és Eresztvény térségében megvalósuló Tarján Acél futamának pályája 6-7 kilométer hosszú lesz, az indulóknak mintegy 30 akadállyal kell majd megküzdeniük.

Válogatott tájfutók Nógrád megyében

2017.05.07

Alig ért véget a nagyszabású nemzetközi Nógrád Nagydíj tájékozódási futóverseny sorozat, májusban újabb, igencsak rangos sportági eseményeknek ad otthon a megye. A Magyar Tájékozódási Futó válogatott keret szövetségi kapitánya, Dénes Zoltán május 14-re, vasárnap délelőttre, Salgótarjánban a felnőttek részére egy városi válogató versenyt írt ki.

Vezetett sétát szerveznek a Növénynapon a Nyírjesben

2017.05.05

Május 18-án 10 és 13 órakor induló sétára hívja az érdeklődőket a Nyírjesi Füvészkert és Vadaspark, erdész vezet a Sziklás-hegység fenyvesei, Kalifornia mamutfenyői, Kína bambuszai, Oregon félsivatagi és Japán növényei között. Bepillanthatnak a füvészkert létrehozásának mozzanataiba, megismerhetik a park növény-és állatvilágát.

Idén is lesz SÖRFESZT Balassagyarmaton

2017.06.16

Új kapcsolatok, új szerelmek, nagy találkozások színtere lesz ismét az ipoly part, mindehhez fülbemászó dallamok, finom sör, harapnivaló, és vidámpark társul majd, a már jól megszokott módon. 

Történelmi várjátékokat rendeznek Füleken

2017.06.14

Szombaton és vasárnap rendezik meg a 18. Történelmi várjátékokat a szlovákiai Füleken, ahol lovagi tornát is láthatnak a vendégek, az íjászok pedig a Füleki Vár Védője és a Nógrád Íjásza címért versengenek.

A megye több városában is megleshetjük, mit rejtenek a gólyafészkek

2017.06.12

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület madárgyűrűzői idén június 14-én és 20-án szervezik Nógrád megyében a gólyafióka-gyűrűzési akciót.

Kiállítással emlékeznek ifjabb Szabó István szobrászművészre Bátonyterenyén

2017.06.08

A januárban elhunyt ifjabb Szabó István kétszeres Munkácsy-díjas szobrászművész emlékkiállítását nyitják meg pénteken Bátonyterenyén.

Ella Fitzgeraldra is emlékeznek a Bánki Nyár pénteken kezdődő programsorozatában

2017.06.06

Sportesemények, koncertek, színházi előadás, alkotótáborok lesznek a Bánki Nyár idei, pénteken kezdődő és augusztus 19-ig tartó programjában; június végén rendezik meg a vízi színpadon a XIV. Louis Armstrong Jazzfesztivált, amelyen a száz éve született Ella Fitzgerald énekesnőre is emlékeznek.

Fussunk együtt!

2017.06.01

A Salgótarjáni Összevont Óvoda Körúti Tagóvodája “Fussunk együtt!” elnevezésű családi rendezvényt szervez, melyre várja a város lakóit is.

Négynapos motoros dzsemborira készül Ipolytarnóc

2017.05.29

Filmvetítések, koncertek, bulik, gasztronómiai különlegességek, túra az ország egyik buddhista központjába – ez mind és még sok minden más is várja a motorok és vidéki környezet szerelmeseit az ország egyik különleges dzsemborián. A szervezők szándéka szerint a négynapos „házibulin" a motor különlegességek megcsodálásán kívül számos programban lehet részük az odalátogatóknak.

Negyedik alkalommal kerül megrendezésre szombaton a Nógrádi Várjátékok

2017.05.26

Történelmi kalandozásra hívja az érdeklődőket 2017. május 27-én a Nógrád váránál megrendezésre kerülő várjátékok. A Nógrádi vár lábánál fekvő Enoteca Borbisztró a Várjáték hétvégéjén különleges akciókkal várja vendégeit.

Vulkánnappal kezdődik a Geoparkok hete

2017.05.23

Színes programkavalkáddal ünnepelik az Európai Geoparkok Hetét az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen; a pénteki nyitónapon vulkánnapot rendeznek, amelyen egy tűzhányó kitörését is bemutatják a látogatóknak.

Szombaton tizedik alkalommal rendezik meg a Múzeumok és galériák éjszakáját Füleken

2017.05.19

Különleges ásványokat és középkori kínzóeszközöket egyaránt bemutatnak a kiállításokon, de zene és tánc is lesz a programban, a füleki várat pedig éjjeli kivilágításban láthatják a látogatók.

Nógrádban is várják a jelentkezőket Kézműves remekek elismerő címre

2017.05.16

Augusztus 15-ig lehet jelentkezni a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kétfordulós pályázatára.

Városkörzeti sportnapot rendeznek holnap Mátrakeresztesen

2017.05.12

Május 13-án, szombaton Pásztó legtávolabbi városkörzetében, Mátrakeresztesen, a festői környezetben elterülő Békástói- sportpályán a város önkormányzatának anyagi támogatása mellett a városi művelődési központ és a helyi sportvezető Holtner Róbert főszervezésében családi sportnapot tartanak.

Nemzeti Parki Termék Védjegy címre nyújthatók be pályázatok

2017.05.10

Védjegy adományozható azoknak a jellegzetes, helyi előállítású termékeknek, amelyek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, természetvédelmi oltalom alatt álló területen (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, Natura 2000) termeltek, vagy készítettek, és előállításuk a természet védelmével összhangban történik.

Első alkalommal Hollókői Piknik május 13-14-én

2017.05.06

A hollókőieknél régi hagyomány a húsvéti locsolkodás utáni regenerálódás. A hét-nyolc alsószoknya viselésében megfáradt lányok és a vödrök emelésében megfáradt férfiak, mind-mind alig várják, hogy május közepén “azon a szép zöld gyepen” egy kicsit elheverjenek. Egy pohár rosé az egyik kézben, palóc lepény a másik kézben, miközben a tavaszi nap feltölti az embereket energiával.

Indul a nevezés az Év fagylaltja versenyre

2017.05.03

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Testülete várja a jelentkezéseket az Év Fagylaltja versenyre, amelyet a szegedi Virág Cukrászdában tartanak május 29-én.