2024.03.29, Péntek

Integritás a közszolgálatban

2015.12.15. 09:03

Hirdetés

December elején tartották a Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezésében a Magyar Kormánytisztviselői Kar által kezdeményezett rendezvénysorozatát, amely az integritás, a kormánytisztviselői etika és a korrupció-megelőzés témáját ölelte fel. A rendezvény fő célja az volt, hogy a kormánytisztviselők képet kapjanak a Magyar Kormánytisztviselői Kar közszolgálati integritást célzó tevékenységéről, valamint a kormányzati korrupció-megelőzési célkitűzésekről, ezáltal elősegítve a kormánytisztviselők felelősségtudatának elmélyítését, a tisztességes, befolyástól mentes munkavégzést.

A rendezvény megtartásában közreműködtek az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársai is, hiszen a kormányhivatalok személyi állományának védelmében jelentős szerepük van.
Az előadásokat két napon hallgathatták meg a résztvevők: a december 1-én megrendezett szakmai program a megyei kormányablakokban dolgozók részvételével zajlott, mivel az itt dolgozó kormánytisztviselők etikus, feddhetetlen munkavégzése az ügyfelekkel való kapcsolattartás miatt kiemelten fontos.
A december 7-én tartott programnapon a kormányhivatal tisztviselői mellett a NAV és a Magyar Államkincstár munkatársai is részt vettek.
A rendezvényt mindkét alkalommal Szomszéd Tamás, a Magyar Kormánytisztviselői Kar területi elnöke nyitotta meg. Előadásában röviden ismertette az integritáshoz, korrupció-megelőzéshez kapcsolódó legfontosabb fogalmakat, megalapozva ezzel a többi előadó témáját.
A kormánytisztviselőkre vonatkozó hivatásetikai kódex tartalmi elemeinek bemutatása volt a feladata dr. Horváth Zoltánnak, a Területi Etikai Bizottság elnökének, aki szemléletes, gyakorlati példákkal tette magával ragadóvá előadását.
Kunné Páger Judit a Nógrád Megyei Kormányhivatal integritás tanácsadójaként az integritásirányítási rendszer kiépítésének gyakorlati feladatait elemezte, melynek során kiemelte a témához kapcsolódó ismeretek terjesztésének, a belső képzéseknek a fontosságát.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársa, Békésyné dr. Lukács Angéla az első képzési napon a kormányablakos munkatársak részére az „Awareness” programot mutatta be, amely a biztonságtudatosság fontosságára hívta fel a figyelmet nemcsak a munkavégzés, hanem a magánélet területén is. A második képzési napon az Alkotmányvédelmi Hivatal szerepéről tartott előadást Csikó-Tóth Csilla, aki kiemelte, hogy a hivatal tevékenysége során elsősorban a problémák megelőzésében tud segítséget nyújtani a kormányhivatal dolgozóinak.
A Magyar Kormánytisztviselői Kar Területi Elnöksége hasznosnak értékelte az elhangzott előadásokat, melyekkel mindenképpen erősíteni kívánják a kormánytisztviselői kar tagjainak az elfogadott etikai elvek iránti elkötelezettségét, valamint a Kormány által meghirdetett korrupcióellenes küzdelmet.

(nmkh.hu)

fotó: docplayer.hu

 

Galéria

Helyi hírekintegritásetikakorrupció-megelőzéskormánytisztviselők