2024.04.18, Csütörtök
Az internet veszélyeiről tartottak előadást a nógrádi rendőrök
Kép: thinklink.in

Az internet veszélyeiről tartottak előadást a nógrádi rendőrök

police.hu

2017.09.20. 09:30

A Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium székhelyintézményében - az iskola vezetésének felkérésére - rendhagyó szülői értekezleten beszélt a napokban a gyermekek internetezési szokásainak veszélyeiről a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának munkatársa.

Hirdetés

Az internet veszélyeiről tartottak előadást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei Salgótarjánban.

Noskó Zsolt címzetes rendőr őrnagy, bűnmegelőzési szakember a szülőknek készített prezentációjában ismertette az informatikai eszközök szülői kontroll nélküli alkalmazásának veszélyeit. Az őrnagy előadásában beszélt a virtuális bántalmazás, valamint a „CyberGrooming” vagyis az interneten terjedő zsarolások kockázatáról, és az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről is, továbbá tájékoztatta a szülőket a fiatalok körében divatos közösségi oldalak, valamint a csevegő programok szülői felügyelet nélkül történő használatának veszélyeiről.

Az előadássorozat az iskola felkérése alapján a tanév során tovább folytatódik a diákok és a pedagógusok számára szervezett képzésekkel.

Tanácsaink szülők részére:

  • Ha lehetősége van rá, akkor közösen fedezzék fel az internet nyújtotta lehetőségeket, és a pozitívumok mellett beszéljenek az online oldalak és a közösségi média veszélyeiről is a gyermekeikkel.
  • Ha szükséges telepítsenek internetes gyermekvédelmi szűrőszoftvert a számítógépekre, tabletekre és telefonokra.

Hívják fel a gyermekük figyelmét, hogy:

  • Ismeretlen személyek közeledését mindig kezeljék fenntartásokkal, még akkor is, ha velük egykorúnak tűnnek!
  • Soha ne osszanak meg intim felvételeket!
  • Ha zsarolni próbálják őket, azonnal szakítsák meg a kapcsolatot! Ne teljesítsék a zsaroló követeléseit!
  • Kérjenek segítséget szüleiktől, tanáraiktól, tegyenek feljelentést a rendőrségen!
  • Őrizzék meg a bizonyítékokat – készítsenek képernyőfelvételt!

 

Forrás: police.hu

Helyi hírekSalgótarjánelőadásrendőrséginternethasználatáltalános iskolások