2024.03.29, Péntek

Nógrádi sikerek is születtek a szervátültetettek világjátékán

nogradsport.wordpress.com

2017.07.12. 16:05

A vb-nek Malaga adott otthont, ezúttal is két nógrádi érdekeltségű atléta lett tagja az utazó magyar keretnek.

Hirdetés

A napokban huszonegyedik alkalommal rendezték meg a szervátültetett társadalom legrangosabb eseményét, a szervátültetettek világjátékát, ahol kétévente 10 sportágban, átlagosan 55-60 ország sportolói mérhetik össze az erejüket. Atlétikában nógrádi érdekeltségű érmek is születtek. Magyarországot idén 52 szervátültetett sportoló képviselte.

Venyercsán László kilencedik világcsúcsát gyalogolta

A korábban Salgótarjánban élő, és készülő Venyercsán László első veséjét még gyermekkorában kapta, 2007-ben volt szüksége újabb veseátültetésre. Összesen több mint 33 évet élt már veseátültetettként, ez idő alatt számtalan aranyérem és az idei vb-ig 8 világcsúcs fűződött a nevéhez az atlétikapályán. Már 30 éve, Innsbruckban is a magyar szervátültetett válogatott tagja volt, és most is győzni utazott Spanyolországba. Az első versenynapon az 5 kilométeres utcai futásban a negyedik helyen végzett, majd négy nap múlva az 1500 méteres síkfutásban ismét a negyedik lett. Az igazi versenyszáma csak ezután következett; 5 kilométeres gyaloglásban a – korábban saját maga által beállított – világcsúcsot megdöntve állhatott fel a dobogó legfelső fokára. László így két negyedik helyezéssel és egy világcsúccsal megspékelt korosztályos aranyéremmel zárta a világbajnokságot.

 

A Szécsényfelfalut képviselő Zilaj Csabát 1999-ben csontvelő-transzplantálták, 2008-tól atletizál, azon belül a futószámok rajongója és űzője. Az idei világbajnokságon rendkívül erős mezőny várta. 100 és 200 méteres síkfutásban is a negyedik helyen végzett, majd a 400 méter döntőjében sikerült felfutnia a dobogó harmadik fokára. Mindkét ezüstérmes férfi futóváltó tagja volt (4×100, 4×400), így Csaba ezt a világbajnokságot egy bronzéremmel és két ezüstéremmel zárta.

Helyi hírekNógrád megyeszervátültetettek világjátéka