2024.03.28, Csütörtök

Elkeserítő adatokat közölt a KSH Nógrád megyéről

radiofocus.hu

2017.01.18. 14:55

A Központi Statisztikai Hivatal TÉR-KÉP 2015 című kiadványában a térséget, mely szerint Nógrád megyét és Salgótarjánt szinte csak és kizárólag negatív kontextusban említi.

Hirdetés

A kiadvány célja a tudományos élet képviselői és a szakmai döntéshozók által megfogalmazott igényeket alapul véve, hogy átfogó képet adjon a térbeli folyamatokról és bemutassa az egyes térségek között meglévő társadalmi és gazdasági különbségeket.

 

Az országban csak Zalaegerszegen, Dunaújvárosban és Salgótarjánban, valamint vonzáskörzetükben nem értékesítettek új lakást 2015-ben.

Nógrádnak és további négy megyében nem volt saját székhelyű felsőoktatási intézménye, egyben Nógrád az egyetlen megye és Salgótarján az egyetlen megyeszékhely, ahol kihelyezett tagozat sem működött.

A fejlettségi sorrend végén álló Nógrád megye gazdasági produktuma az országosnak mindössze 44 százaléka volt (2014-ben), így a szélsőértékek – Budapest és Nógrád – között közel ötszörös a különbség.

Megjegyzik: a megyei sorrend végén álló Nógrád és Békés lemaradása 2008 óta csak fokozódott. Az egy lakosra jutó építőipari termelési érték 2010 óta Nógrád megyében a legkisebb.

A kiadvány kitér arra is, hogy egyedül Nógrád megyében maradtak el a vasútvonalak felsővezetékkel való ellátását célzó beruházások, egyben a 100 négyzetkilométerre jutó vasútvonalak hossza is itt, Nógrádban, valamint Tolna megyében a legrövidebb.

 

Helyi hírekSalgótarjánkshNógrád megyegazdasági fejlettség