2024.03.29, Péntek

A hazugságok évada jön a Zenthe Ferenc Színházban

2016.05.26. 10:14

Ötödik évadnyitó sajtótájékoztatóját tartotta a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház.

Hirdetés

Ötödik évadnyitó sajtótájékoztatóját tartotta a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, az öt év alatt az ország legfiatalabb színházából az ország egyik legdinamikusabban fejlődő színházává nőtte ki magát. Egyre szélesebb repertoárt kínál a salgótarjáni és a Nógrád megyei színházkedvelőknek, és egyre több helyen mutatja be előadásait Debrecentől Zalaszentgrótig, Szegedtől Sárospatakig, sőt, a Felvidék egyre több városában is.

A színház eközben megmaradt salgótarjáni színháznak: a társulat tagjainak fele helybeli, vagy Nógrád megyei gyökerekkel rendelkezik. Minden esztendőben valóra váltják azt a Salgótarján önkormányzata által indított kezdeményezést, miszerint a fiatalokat visszacsábítják a városba. Két városi ösztöndíjasuk, Mikecz Estilla és Tarnóczi Jakab mellett így tért vissza két éve Gyuriska János, tavaly Erki Gabriella, idén pedig Kadlót Zsófia. A színház új munkalehetőségeket teremtett a jegyértékesítés, a jelmez tervezés és kivitelezés, a kisebb díszletek építése területén, és számos helyi vállalkozás számára biztosít megrendeléseket – mondta el az igazgató.

Simon Lajos hozzátette: a fiatal, működésének ötödik évadát megkezdő Zenthe Ferenc Színház 2016-17-ben nemcsak az ország több városában tervez fellépést, hanem felvidéki településeken is. A társulat tagjainak mintegy fele salgótarjáni, még többen Nógrád megyei kötődésűek. A 2015/2016-os évadban már 118 előadást tartottak, ebben a nyári fellépések még nincsenek benne. Salgótarján mellett a környező városokban, Pásztón, Bátonyterenyén és Szécsényben is rendszeresek a fellépések.
A 2016/2017-es évad terveiről elmondta, hogy a tervek szerint Salgótarjánban rendez majd Halasi Imre és Csizmadia Tibor, Vándor Éva művésznő pedig főszerepben lép fel. Októberben bemutatják Peter Shaffertől a Black Comedy című darabot, novemberben Valentyin Katajevnek A kör négyszögesítése című művét, 2017 januárjában a Lúdas Matyit, márciusban Heltai Jenőtől a Tündérlaki lányokat, májusban pedig Tracy Letts nagysikerű drámáját, az Augusztus Oklahomában címűt.
Simon Lajos emlékeztetett arra, hogy együttműködnek a budapesti József Attila és a Nemzeti Színházzal, valamint az egri, a dunaújvárosi és a komáromi színházzal is. Nem csak ezen intézmények mutatják be darabjaikat Salgótarjánban, hanem a Zenthe Ferenc Színház művészei is fellépnek ezen társulatok vendégeként.
A bérletek struktúrájában némi bővülés várható, a premier előadásokra vonatkozó Székfoglaló bérlet mellett szokás szerint az ifjúsági és gyermek korosztályt, valamint a családokat is megcélozzák. A tavalyi Operett és Experidance táncszínházi bérlet nyomán idén egy zenés-táncos bérletet indítanak, amely a salgótarjáni operetténekesnő, Komlóssy Erzsébet nevét viseli majd, illetve elindítják a minden szerdán programot - felolvasószínházat, kávéházi irodalmi estet és kamaraestet – kínáló Zenthe Szalonban a Nemzet Színészei Bérletet, amely értelemszerűen a nemzet színészeinek önálló estjeit kínálja majd.
Sándor Zoltán művészeti vezető szerint a darabválasztásban a jövőben a népszínház jelleget kívánják megőrizni, de azért komolyabb műveket is színre állítanak. Elsősorban magyar szerzők műveit adják elő, a mesedarabok pedig különösen népszerűek.

Susán Ferenc rendező hozzátette, hogy a jövőben a kamaraelőadások szerepe is erősödni fog. A hosszú távú tervek között szerepel egyetemisták részvételével országos színházi fesztivál rendezése is. Mint mondta: az ősszel kezdődő évad az előadások témája szerint kaphatná akár a „hazugságok évada” címet is, ami azonban igaz: a Zenthe Ferenc Színház továbbra is vár minden színházkedvelőt gyermekektől aggastyánokig, s reméli, minél többen lesznek, akik a Székfoglaló Premier Bérlet megvásárlásával támogatják a Zenthe színház működését, és saját, névre szóló székükből tekintik meg az előadásokat.
A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház 2016/2017-es évadára már megvásárolhatók a bérletek: a Zenthe Ferenc, a Székfoglaló Premier, a Családi és a Komlóssy Erzsébet Bérlet már megújítható, illetve elővásárolható, augusztus 1-től a Nemzet Színészei, szeptember 5-től a Tolnay Klári és Surranó, szeptember 19-től az ifjúsági, Tudor/Vidor és Molnár Tibor bérletek válthatók.

forrás: Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft.

Galéria

KultúraZenthe Ferenc Színház