2024.03.28, Csütörtök

Iskolaépületet adtak át Balassagyarmaton

mti

2016.09.06. 12:12

A Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium három épületben működik Balassagyarmaton, összesen 22 osztállyal. 

Hirdetés

Át kell alakítani a magyar oktatás rendszerét, és az elmúlt kilenc hónapban pedagógusokkal, oktatási szakemberekkel felmérték, mit kell megváltoztatni, hogyan akarják működtetni az iskolákat a következő időszakban, mit vár el a közösség az iskolarendszertől - mondta az oktatási államtitkár kedden Balassagyarmaton.

Palkovics László a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium új épületének avatóünnepségén kifejtette, nagyon gyorsan változó környezethez kell alkalmazkodni a tanítással. Példaként említette, hogy mostanra már van olyan iskola, ahol mindenkinek okostelefonja van az első osztályban. 


Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára elvárásként azt fogalmazta meg: a diákokkal meg kell szerettetni a tanulást, és el kell érni, hogy tudják alkalmazni az ismereteket a változó világban is.


Palkovics László a váci katolikus egyházmegye által fenntartott iskolában kitért arra, hogy a második világháború előtt Magyarországon az iskolák kétharmada egyházi fenntartású volt, majd 1950-re ezek száma 12-re csökkent. A rendszerváltozás óta ez a szám növekszik, jelenleg több mint 700 egyházi fenntartású iskola van hazánkban, a legnagyobb iskolafenntartó a katolikus egyház, amely 286 intézményt működtet. 

A világ rendje elkezd kiegyenlítődni, és ez jól nagyon van így - fogalmazott az oktatási államtitkár.


Csáki Tibor, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának (EKIF) vezetője az ünnepségen elmondta, a szalézi rend nyolcvanéves működés után két éve vonult ki Balassagyarmatról, akkor a váci egyházmegyének adták át kollégiumuk épületét; ezt újították fel, és alakították át általános iskolává.

A beruházást a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatán elnyert 180 millió forint mellett az egyházmegye saját forrásából, 150 millió forintból végezték, ebből 130 milliót költöttek a belső átalakításokra, 20 milliót pedig a berendezésre. 


A főigazgató ismertette: a váci egyházmegye 29 oktatási intézményt működtet, ebből 11-et Nógrád megyében. Elmondta azt is, hogy Balassagyarmaton 1992-ben indult újra a katolikus oktatás.


A Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium új, az általános iskola alsó tagozatosai számára létrehozott épületét Beer Miklós váci megyéspüspök áldotta meg. Úgy fogalmazott: amikor hívő emberként Isten áldását kérjük, azt a szándékunkat akarjuk kifejezni, hogy azt akarjuk tenni, amit ő vár tőlünk.


Lavaj Árpád iskolaigazgató elmondta, elkészült az épület teljes energetikai felújítása, a külső-belső szigetelés, a fűtésrendszer korszerűsítése. A háromszintes épület szerkezetét meghagyták, az alsó két emeleten a kollégiumi szobákat alakították át tantermekké, tanári szobákká, és új vizesblokkokat építettek.