2024.04.20, Szombat

Ezeket a közúti beruházásokat vállalta be a kormány 2022-ig

magyarepitok.hu

2016.07.22. 15:40

A nevesített projektlistában többek közt megtalálható Salgótarján gyorsforgalmi elérhetőségének megteremtése is.

Hirdetés

A kormányhatározat 81 projektet nevesített, többek közt három Duna-híd épül, gyorsforgalmi elérhetőséget kap több nagyváros és határátkelő.

A kormány határozatban rögzítette a 2022-ig megvalósítandó közútfejlesztési beruházásokat. A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a kormány elfogadta az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP), az  Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF), valamint hazai költségvetési források terhére megvalósuló projekteket.

A kormányhatározat azt is leszögezi, hogy kizárólag a mostani rendeletben nevesített, összesen 81 beruházást támogatja a fenti forrásokból. A projektlista bővítése kizárólag a kormányhatározat módosításával lehetséges.

 

Új kormánybiztos koordinálja a közúti fejlesztéseket

A határozat ugyanakkor felszólítja a nemzeti fejlesztési minisztert és a  közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztost a beruházások előkészítésére és megvalósítására.

Utóbbi szerepkörbe július elején Homolya Róbertet nevezték ki. Feladata a nemzeti fejlesztési miniszterrel, Seszták Miklóssal együtt irányítani a fejlesztéseket ellátó szerveket.

A felsorolt projektek állásáról és az őket fedező forrásokról a nemzeti fejlesztési miniszternek és a  kormánybiztosnak negyedévente jelentést kell készítenie.

 

A nevesített projektlistában többek közt megtalálható

  • Salgótarján, Eger, Sopron, Vác, Békéscsaba, Zalaegerszeg, Szolnok és Szombathely gyorsforgalmi elérhetőségének megteremtése,
  • az autópályát Debrecennél a román határig, Miskolcnál a szlovák határig, Bólynál a horvát határig kivezető projektek,
  • a komáromi új Duna-híd, a Kalocsa-Paks Duna-híd, az új budapesti Duna-híd (Galvani-híd) megépítése,
  • a zalakomári és lajtai tengelysúlymérő állomások létesítése,
  • a nagykanizsai, hódmezővásárhelyi, kisvárdai, nyíregyházi, soproni, székesfehérvári, várpalotai elkerülő útszakaszok kivitelezése.

 

A részletes lista

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 1. prioritás terhére megvalósítani tervezett közútfejlesztési projektlista

1. 8. sz. főút Várpalota elkerülő I. ütem megvalósítása – szakaszolt projekt

2. M86 Csorna-Hegyfalu szakasz megvalósítása – szakaszolt projekt

3. 8. sz. főút Székesfehérvár-Feketehegy elkerülő megvalósítása – szakaszolt projekt

4. M7 Érd, Iparos úti csomópont megvalósítása – szakaszolt projekt

5. M0 autóút kiegészítő munkái – szakaszolt projekt

6. Zalakomári pihenő tengelysúlymérő állomás megvalósítása – szakaszolt projekt

7. M30 autóút Tornyosnémeti-országhatár közötti szakasz megvalósítása

8. M35 autópálya (I. ütem) 4. sz. főút – 481. sz. főút közötti szakasz és a 481. sz. főút megvalósítása

9. M35 autópálya (II. ütem) 481. sz. főút – Berettyóújfalu közötti szakasz megvalósítása

10. M1 autópálya, Lajta tengelysúlymérő állomás megvalósítása

11. M4 autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár közötti szakasz megvalósítása, Berettyóújfalu – 47. sz. főút (2+550-5+500)

12. M4 autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár közötti szakasz megvalósítása 47. sz. főút-Nagykereki oh. (5+500-32+038)

13. 55. sz. főút megvalósítása Mórahalom elkerülő megyehatár közötti szakaszán

14. M2 gyorsforgalmi út megvalósítása Budapest–Vác

15. M0 autóút Déli szektor fejlesztése, rekonstrukciója (I. ütem)

16. 8. sz. főút Várpalota elkerülő II. ütem megvalósítása

17. 62. sz. főút Szabadegyháza-ipartelep elkerülő szakasz megvalósítása

18. Mogyoród térség közúti kapcsolatainak fejlesztése, M3–M31-es autópálya átkötés, 20101 j. út – tervezett M3-as autópálya csomópont átkötése

19. M7–710 sz. főút csomópont, 710 sz. főút bekötéssel projekt megvalósítása

20. M1 autópálya Hegyeshalom, országhatár átkelési szakasz akadálymentesítés megvalósítása

21. M30 autópálya Miskolc–Tornyosnémeti projekt megvalósítása

22. M6 autópálya Bóly–Ivándárda, országhatár közötti szakasz megvalósítása Villányi csomóponttal

23. M34 gyorsforgalmi út Vásárosnamény–Záhony közötti szakasz előkészítése

24. M8 autóút Körmend–Rábafüzes országhatár szakasz 2×1 sávos előkészítése és építése

25. M0 autóút Északi szektor, 11–10. sz. főutak közötti szakasz előkészítése (tervezés)

26. M0 autóút Nyugati szektor, 10. sz. főút – M1 autópálya közötti szakasz előkészítése

27. 86. számú főút Szombathely és Egyházasrádóc közötti szakaszának 2×2 sávos úttá történő fejlesztésének előkészítése

28. M9 autóút Vasvár–Zalaegerszeg projekt előkészítése

 

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program 4. prioritás terhére megvalósítani tervezett közútfejlesztési projektlista

1. Salgótarján megközelítése, 21. sz. főút Heves I. Nógrád II–III. szakasz megvalósítása

2. Salgótarján megközelítése, 21. sz. főút Nógrád IV. szakasz megvalósítása

3. Salgótarján megközelítése, 21. sz. főút Nógrád V. szakasz megvalósítása

4. Kaposvár megközelítése, 67. sz. főút Kaposfüred és Látrány elkerülő utak közötti szakasz fejlesztése

5. Eger megközelítése, 2502. j. út átkötés és 252. sz. út projekt megvalósítása

6. 47. sz. főút Hódmezővásárhely elkerülő szakasz megvalósítása

7. 48. sz. főút Debrecen–Nyírábrány országhatár szakasz fejlesztése

8. Eger megközelítése, M25 autóút Északi ütem megvalósítása

9. 83. sz. főút Győr bevezető 2×2 sáv főúti kialakítással projekt megvalósítása

10. Eger megközelítése, M25 Déli ütem megvalósítása

11. Kaposvár megközelítése, 67. sz. főút Kaposfüred elkerülő szakasz fejlesztése

12. 83. sz. főút 2×2 sávos főúti kialakítása

13. Kaposvár megközelítése, 67. sz. főút Látrány elkerülő szakasz fejlesztése

 

Európai Hálózatfejlesztési Eszköz terhére megvalósítani tervezett közútfejlesztési projektlista

1. Komáromi új Duna-híd megvalósítása Komárom–Révkomárom között

2. M70 Letenye–Tornyiszentmiklós országhatár közötti szakasz bővítése

3. M15–M1-Rajka országhatár közötti szakasz bővítése

 

Költségvetési forrásból megvalósítani tervezett közútfejlesztési projektlista

1. Zalalövő elkerülő szakaszolt projekt megvalósítása

2. Sopron megközelítése, M85 autóút Csorna elkerülő (II. ütem) megvalósítása

3. 471. sz. főút Hajdúsámson-megyehatár projekt megvalósítása

4. 813. sz. főút II. ütem Győr ipartelepi út déli csomópont megvalósítása

5. 4451. sz. Nagylak elkerülő út építése

6. Nagygyanté és Geszt települések közötti 42154. j. országos közút felújítása

7. Békéscsaba megközelítése, M44 Tiszakürt-Kondoros

8. Szolnok megközelítése, M4 gyorsf. M0 – Cegléd közötti szakasz

9. 471. sz. főút Hajdúsámson elkerülő projekt megvalósítása

10. 813. sz. főút III. ütem 1. sz. főút – 14. sz. főút projekt megvalósítása

11. 4149 j. Kisvárda nyugati összekötő út projekt megvalósítása

12. 445. sz. főút Kecskemét elkerülő (II/2) ütem (M5 és 5. sz. főút között) projekt megvalósítása

13. Kisvárda déli tehermentesítő út megvalósítása 4. sz. főút és a 4108 j. összekötő út között

14. Fürjesi út (M44–4432 közötti összekötő út Békéscsaba) projekt megvalósítása

15. Békéscsaba megközelítése, M44 Kondoros–Békéscsaba

16. 471. sz. főút Debrecen–Hajdúsámson projekt megvalósítása

17. Sopron északnyugati elkerülő megvalósítása

18. 8518 j. út átépítése a fertődi Esterházy-kastély körül

19. 338. sz. főút Nyíregyháza nyugati elk. 36. sz. és 38. sz. utak között projekt megvalósítása

20. 338. sz. főút Nyíregyháza nyugati elk. 38. sz. és 3822. j. utak között projekt megvalósítása

21. Békéscsaba megközelítése, M44 Nagykőrős–Tiszakürt

22. Békéscsaba megközelítése, M8 Kecskemét–Nagykőrös közötti szakasz

23. Sopron megközelítése, M85 Csorna II. – Fertőd-Endrédmajor csomópont

24. Sopron megközelítése, M85 Fertőd-Endrédmajor csomópont – Fertőrákos csomópont

25. Szolnok megközelítése, M4 gyorsf. Cegléd–Abony közötti szakasz

26. Szolnok megközelítése, M4 Abony (Kelet) – Törökszentmiklós közötti szakasz (Szolnok északi elkerülő) megvalósítása új Tisza-híd megépítésével, előzmény lezárása, elszámolás

27. Sopron megközelítése M85 Fertőrákos csomópont – országhatár

28. Zalaegerszeg megközelítése, 76. sz. főút Keszthely–Fenékpuszta-Balatonszentgyörgy–M7 közötti szakasz gyorsúttá fejlesztése

29. Esztergom megközelítése, 102. sz. út Esztergom – M1 közötti szakasz fejlesztése

30. Kalocsa–Paks Duna-híd megvalósítása

31. Zalaegerszeg megközelítése, 76. sz. főút Zalaegerszeg–Keszthely közötti szakaszának gyorsúttá történő fejlesztése

32. Kisvárda ÉK-i tehermentesítő út (előkészítés)

33. Galvani híd (előkészítés)

34. 23–25. sz. főút Bátonyterenye–Kisterenye-Ózd (előkészítés és részbeni kivitelezés) Tanulmányterv, KHT

35. M60 Pécs–Barcs országhatár közötti szakasz előkészítése – megvalósíthatósági tanulmány, környezeti hatástanulmány készítése

36. 471. sz. főút Debrecen belterület (1+000-2+850 km sz.) – építési engedély megszerzése

37. Nagykanizsa délkeleti elkerülő–Tanulmány terv, előzetes vizsgálati dokumentációtési forrásból megvalósítani tervezett közútfejlesztési projektlista

forrás: magyarepitok.hu