2024.04.19, Péntek

Egészségnap a kormányhivatalban

2015.12.01. 14:02

Hirdetés

Harmadik alkalommal rendezett egészségnapot a Nógrád Megyei Kormányhivatal: a Népegészségügyi Főosztály kezdeményezése minden hivatali dolgozót várt szűrésekkel és tanácsadásokkal, amelyen közel kétszázan vettek részt.

A Nógrád Megyei Önkormányzat Nógrádi fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. támogatása révén megrendezett esemény megnyitóján dr. Szabó Sándor kormánymegbízott a testi egészség megőrzése mellett a lelki egészségre, kölcsönös odafigyelésre hívta fel a figyelmet, hozzátéve: ebben a munkahelyeken a vezetőknek kell megtenniük az első lépést. Elmondta: sokszor hajlamosak vagyunk olyan elvárásokat támasztani magunkkal szemben, amelyek nem valósak, ráadásul mentális, később pedig testi egészségünket is veszélyezteti.  A kormánymegbízott ezért arra bíztatta a jelenlévőket, hogy felesleges stresszhelyzetek helyett töltsék vidám, oldott hangulatban az ünnepeket és az addig hátralévő időszakot is.
Dr. Surján Orsolya főosztályvezető, megyei tisztifőorvos örömének adott hangot, hogy harmadik alkalommal is szép számmal érdeklődnek a kormányhivatal munkatársai a szűrések, tanácsadások iránt, egyben megköszönte valamennyi, a nap folyamán segítséget nyújtó orvos és asszisztens kollégának az együttműködést.
A kormányhivatal salgótarjáni, Rákóczi úti épületében vérnyomásmérés, EKG, belgyógyászati tanácsadás, nőgyógyászati vizsgálat, melanoma szűrés, hallásvizsgálat, tüdőkapacitás mérés, BMI/testzsír mérés és tanácsadás, emlő és here önvizsgálat oktatás, háromféle masszás, valamint táplálkozási, életviteli tanácsadás várta az érdeklődőket.

(nmkh.hu)

Galéria

Helyi hírekEgészségnap a kormányhivatalban