2024.04.19, Péntek

Csökkent Nógrád megye gazdasági lemaradása

2015.11.27. 07:44

Hirdetés

A legfontosabb mutatókban jobb értékeket értek el Nógrád megye gazdasági szereplői 2014-ben, mint korábban, azaz csökkent a térség lemaradása - derül ki a megye 2014. évét gazdasági szempontból elemző TOP 50 című kiadványból.

    A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei adóigazgatósága, a kereskedelmi és iparkamara, valamint a Nógrád Megyei Hírlap által tizedik alkalommal elkészített kiadványt csütörtökön mutatták be Salgótarjánban.
    Mint Nagyfalusi Sándor, a megyei adóigazgatóság vezetője ismertette: a megyében 358,4 milliárd forint volt a nettó árbevétel, ez 8,5 százalékos növekedés. Ugrásszerű bővülést, 23 százalékos növekedést mutat az export (ennek múlt évi összege 166,5 milliárd forint), az üzleti eredmény, amortizáció és a személyi jellegű ráfordítások együttes összegéből meghatározott hozzáadott érték pedig 20 százalékkal, 78,2 milliárd forintra nőtt.
    Az igazgató a gazdasági folyamatokat - egyben a kiadvány tartalmát ismertetve - arról is szólt, hogy a 2014-es évet összességében nyereségesen zárták a nógrádi vállalkozások, a nyereség 2,5 milliárd forinttal több, mint az előző évben volt.
    Mint a TOP 50-ben olvasható, az elmúlt évben Nógrád megyében nőtt legkevésbé az egy főre eső GDP és 1 millió 291 ezer forint volt tavaly.  A megye leszakadását tükrözi, hogy a sorban előtte álló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez viszonyítva is egyre nagyobb - már a 700 ezer forintot közelítő - a különbség. 
    A megyei rangsort vezető Győr-Moson-Sopron megyében 3 millió 652 ezer, Budapesten 6 millió 439 ezer forint volt ez az összeg tavaly.
    Nógrádban 19 367-an dolgoztak tavaly, 8,5 ezerrel többen, mint 2013-ban. Így a munkanélküliségi ráta 11,7-ről 6,8 százalékra csökkent, döntően a közfoglalkoztatásnak köszönhetően.
    A TOP 50-ben, az ötven legjelentősebb vállalkozásban koncentrálódott a megyei saját tőke fele, valamint a külföldi tőkebefektetések 94 százaléka. Az alkalmazotti létszám 43,8 százalékát foglalkoztatták, az áfabefizetések 35,9 százaléka a kiemelt cégektől folyt be.

mti

fotó: www.hu.wikipedia.org

Galéria