2024.04.20, Szombat

Aktuális

Idén is elmarad a Hollókői Húsvéti Fesztivál

2021.03.30

Az immár két éve elmaradó húsvéti fesztivál, annak hagyományőrző forgatagával a vendégeknek és a szervezőknek is hiányzik, ezért úgy döntöttek, hogy augusztus 20. és 22. között háromnapos hagyományőrző fesztivált szerveznek ugyanolyan formában, mint húsvétkor teszik.

Szlovák-magyar együttműködésben bővítik a turisztikai kínálatot Gácson és Salgótarjánban

2021.03.27

A szlovákiai községben és a Nógrád megyei városban kialakítják Csontváry Kosztka Tivadar és Mustó János festőművészek emlékházait is.

Megújul az egykori Köjál-épület Salgótarjánban

2021.03.25

A napokban megkezdődött a salgótarjáni Bem úton álló egykori Köjál-épület felújítása a Nógrád Megyei Kormányhivatal beruházásában. A munkálatokra nettó 668 millió forintot fordít a hivatal, az összeget a kormány a hazai költségvetésből biztosítja.

Ne váljon az internetes vásárlások csalóinak áldozatává

2021.03.24

Kérjük, fogadják meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait!

Salgótarján lesz az egyik magyarországi helyszíne a SPARTAN nemzetközi akadályverseny-sorozatnak

2021.03.23

A nem véletlenül spártainak hívott kihívás minden versenyhétvégéje több ezer magyarországi és külföldi sportolót mozgat meg a legkülönbözőbb korosztályokból, kísérőkkel együtt pedig akár 10 ezer ember is érkezhet majd ősszel a városba.

Roadpol Nógrád megyében

2021.03.22

A megye területén tartott közlekedésbiztonsági ellenőrzés során a rendőrök a passzív biztonsági eszközök használatát ellenőrizték.

Évet értékelt a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság

2021.03.14

​​​​​​​Dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány értékelte a főkapitányság 2020. évi tevékenységét.

Helikoptert is bevetettek Nógrád megyében a szabálytalankodók ellen

2021.03.12

A rendőrök a Készenléti Rendőrség szolgálati helikopterének bevonásával tartottak a megye két főútvonalán fokozott ellenőrzést.

A királyetap a Balassagyarmat-Gyöngyös-Kékestető táv lesz

2021.03.11

A 984 méteres tengerszint feletti magasságon záruló szakaszon több mint 300 méternyi szintemelkedést kell leküzdeniük a kerékpárosoknak.

Felújítja a területén lévő forrásokat a Pilisi Parkerdő

2021.03.10

A Visegrádi-hegységben található Lajos-forrás rendbetételével kezdődött meg a Pilisi Parkerdő forrásfelújítási programja, mely további 23 erdei vízvételi helyet érint.

Ne akadj fenn @ hálón!

2021.03.09

A Biztonságosabb Internet Napja alkalmából online vetélkedőt szervezett a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya.

Virágzik a kökörcsin Salgótarján közelében

2021.03.08

A Magyarországon védett növény természetvédelmi értéke tízezer forint.

2020-ban javult a fizetési morál Magyarországon

2021.02.27

A legkevesebb fizetési késés, 12 nap volt Zala, Vas, Nógrád, Békés és Bács-Kiskun megyében, több megyében is megegyezett az átlagos legalacsonyabb fizetési határidő is, ami 2020 negyedik negyedévének végén 23 nap volt Budapesten, Pest megyében, Baranyában, Csongrád-Csanádban és Nógrádban.

Jövő év végén megkezdődik a hazai koronavírus-elleni vakcina gyártása Debrecenben

2021.02.26

A Debreceni Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi Központ együttműködésében fejlesztés alatt álló oltóanyag a mutációkhoz is gyorsan tud majd alkalmazkodni.

Épül a honvédelmi sportközpont Balassagyarmaton

2021.02.24

Nagyon jól halad az építkezés, a kivitelezők tudják tartani a határidőt, így szeptemberre elkészülhet a sportközpont.

Megkezdték a munkát a Magyar Honvédség oltóbuszai

2021.03.29

A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg.

Idén is várják az Ifjú Kócsagőröket a nemzeti parkok

2021.03.26

Az Ifjú Kócsagőr Program évről évre egyre népszerűbb a természet iránt elkötelezett diákok körében. 2021-ben már 8. alkalommal hirdetik meg számukra  a programot, hogy a természetvédelmi őrök munkáján keresztül ismerhessék meg a hazánkban is egyre sürgetőbb választ igénylő természetvédelmi kihívásokat és lehetőségeket.

Húsvét előtt megkapják az előrehozott családtámogatásokat a gyermekes családok

2021.03.25

A családtámogatások így a bankszámlára március 30-án érkeznek meg, a postai úton indított ellátásokat pedig március 29-31. között kézbesítik.

Kedvez az időjárás a szántóföldi munkáknak

2021.03.24

Az éjszakai fagyok a szántóföldi növénykultúrákat nem károsították jelentős mértékben, a csapadékszegény időjárásának köszönhetően a belvíz is visszahúzódott.

Ma van a magyar-lengyel barátság napja

2021.03.23

2007 óta emlékezünk meg a két nép barátságára és együttműködésére.

Ma van a Víz Világnapja

2021.03.22

Víz Világnapja alkalmából egyre több oktatási intézményben tartanak tematikus napokat vagy tanórákat, hogy felhívják a figyelmet a vízkészlet védelmének fontosságára és a tudatos vízfogyasztás praktikáira.

Tovább csökkentette ökológiai lábnyomát a Veolia Magyarország

2021.03.13

A salgótarjáni gázmotoros egységek tavalyi megvásárlásával a Veolia csoport tovább erősítette szerepét a szabályozói piacon is.

Az ünnephez igazodik a MÁV-Start, a Volánbusz és a HÉV közlekedési rendje

2021.03.12

Március 14-én az ünnepnapi, 15-én a vasárnapi, 16-án már a munkanapi menetrend szerint közlekednek a járatok.

Tavaszi kerti kisokos

2021.03.11

Készülj fel a kertészkedéshez!

Április 15-éig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása

2021.03.10

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az szja-bevallási tervezeteket március 15-étől elektronikusan elérhetővé teszi az eSZJA felületén. Akinek nincs ügyfélkapuja, az április 15-éig kérheti a tervezetek postázását. Senkinek nem kell személyesen megjelennie az ügyfélszolgálaton, hogy hozzájusson nyomtatott bevallási tervezetéhez.

Több mint 250 milliárd forint lesz idén falufejlesztésre

2021.03.08

A megújult játszóterű Szivárvány óvoda a Nógrád megyei Sóshartyánban a Magyar falu program forrásainak köszönhetően elkészült és folyamatban lévő projektek megtekintésén.

Az idén is támogatásban részesülnek az önkéntes mentőszervezetek

2021.03.05

A korábbi évekhez hasonlóan a katasztrófavédelem 2021-ben is kiírja azt a pályázatot, amely az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez kapcsolódó járművek, ruházati termékek, működési költségek finanszírozására nyújt támogatást a központi költségvetésből.

Zongorát kaptak a zenélni vágyó gyermekek

2021.02.26

Dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány a tartós használatra felajánlott zongorát átadta a karancssági gyermekek részére.

Fejleszti gyártástechnológiáját a Pirazol Kft. Salgótarjánban

2021.02.25

A fejlesztés építési beruházást és eszközbeszerzést is magában foglal.

Tizenegy éves csúcsra futott fel a lakásépítés, több mint 28 ezret adtak át

2021.02.24

Az átlagos növekedés 33 százalékos, de a megyei jogú városokban 55, a községekben 45 százalékkal több lakás épült az előző évinél.