2024.03.29, Péntek

Aktuális

Jelentkezett nyereményéért a hazai lottózás történetének legnagyobb nyertese

2020.01.15

A tavaly november 22-i Eurojackpot sorsoláson megszületett minden idők legnagyobb hazai lottónyereménye, hiszen egy magyar szerencsés bruttó 30 millió eurót, azaz több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert. A játékos a napokban jelentkezett is a nyereményért.

Albínó örvös légykapók születtek a Pilisben

2020.01.15

Rendkívül ritka jelenséggel szembesültek a Pilisi Parkerdő területén az örvös légykapók viselkedését kutató szakemberek: 1982 óta tartó vizsgálataik során először találtak pigmenthiányos, albínó légykapófiókákat.

Minden idők legnagyobb sporttragédiájára emlékeznek Salgótarjánban

2020.01.14

1944. január 13-án, 15 fiatal salgótarjáni levente vesztette életét egy lavinaszerencsétlenségben Észak-Erdélyben, a Radnai-Havasokban.

Nagyobb hangsúlyt kap és erősödik az állami bormarketing-tevékenység

2020.01.13

Ez év elejétől a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a magyar borral kapcsolatos egységes állami kommunikációért és a borturizmusért felel, míg az Agrárminisztérium (AM) irányítása alatt működő Agrármarketing Centrum (AMC) a közösségi bormarketing állami feladatait látja el.

2020-ban is folytatódik és bővül a falusi otthonteremtési támogatás

2020.01.13

Sok igénylés érkezett az észak-keleti országrészből, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyéből, ahol sok az apró, felzárkózó település.

Nógrádi körzeti megbízottak munkáját ismerték el

2020.01.10

Nógrád megye rendőrfőkapitánya két körzeti megbízottnak és további hét munkatársának köszönte meg munkáját.

Kisdiákoknak kínál színházi élményt a salgótarjáni társulat

2020.01.09

Lázár Ervin nevét viseli az a program, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztérium indított minden általános iskolás számára. A program keretében január 8-án és 9-én három-három előadáson összesen több mint háromezer, harmadik és ötödik évfolyamos kisiskolást látott vendégül mesejátékaival a Zenthe Ferenc Színház.

Milyen hagyományok kötődnek vízkereszthez?

2020.01.06

Vízkeresztkor elkezdődik a farsang időszaka, amely a nagyböjt kezdetével fog lezárulni.

Januárban még érvényesek az idei autópálya-matricák

2019.12.31

A 2020-ra szóló megyei és országos úthasználati jogosultságokat ugyanakkor már ebben a hónapban meg lehet váltani.

Starlink-műholdak látszanak az égen a somoskői vár felett

2019.12.31

Komka Péter hosszú expozíciós idővel készült felvételein a műholdak mozgása egy-egy fényes szakaszként látható.

További 3000 gázszerelőre lenne szükség hazánkban

2019.12.30

Megoldás lehet az átképzés.

Jövőre már erkölcsi bizonyítványt is igényelhetünk a Kormányablakokban

2019.12.29

2020. január 1-jével indul el az Erkölcsi bizonyítvány Applikáció, azaz EAP, egy kormányablakokban elérhető online ügyintézői felület, amely lehetővé teszi a hatósági erkölcsi bizonyítvány iránti kérelmek befogadását.

Egyre több helyen cserélik önkéntesen a félrement karácsonyi ajándékot

2019.12.27

Még a legnagyobb gondossággal, odafigyeléssel kiválasztott ajándékkal is előfordulhat, hogy inkább visszavinnénk a kereskedőhöz. A termék hibájától egy ruhadarab nem megfelelő méretén át a több helyről több példányban megkapott könyvig számos oka lehet annak, hogy újból felkeressük az üzletet, webáruházat.

Egyetlen honlapon az összes magyar bor és borvidék

2019.12.23

A hiánypótló oldal számos eszközzel erősíti a borkultúrát, de bemutatkozási lehetőséget is biztosít a magyar borászatoknak.

Nagy klasszikusokat nézhetünk meg ingyen két héten át!

2019.12.23

Péntektől január 5-ig a közönség ingyenesen és online láthatja a Filmarchívumban megőrzött és felújított 66 filmkincset, játék- és dokumentumfilmeket, rövidfilmeket és animációkat

Kagylókkal tisztít vizet egy magyar vállalkozás

2020.01.15

A prototípus megalkotásához az S+H Portfolio Zrt. csaknem egymilliárd forint, vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.

A régebbi autók tulajdonosai keressék fel szerelőjüket az új üzemanyagok miatt

2020.01.14

Felmerült a kérdés, hogy az új, bioetanolt tartalmazó benzin károsítja-e a járműveket.

Bátrak Ligája: a gyerekek bátrak és ügyesek voltak Balassagyarmaton is

2020.01.14

A Honvédelmi Sportszövetség immáron hagyományosnak mondható, rendkívül népszerű sorozata a 2019/2020-as tanévben a balassagyarmati Városi Sportcsarnokban kezdődött, és az otthon szereplő Szabó Lőrinc Általános Iskola győzelmével ért véget. Ezüstérmes a Váci Juhász Gyula Általános Iskola lett, a bronzérmet pedig a Szügyi Madách Imre Általános Iskola szerezte meg.

Több mint félmillió termék árát vizsgálta az üzletekben tavaly a fogyasztóvédelem

2020.01.13

Az év elején, a karácsonyi roham lecsengése után a boltok és a webáruházak sokféle akciót hirdetnek meg, jelentős árkedvezményeket kínálnak vásárlóiknak. A fogyasztóvédelmi hatóság a nem valós leértékelések esetén megtévesztés miatt eljárást indít. A szakemberek a 2019-es ellenőrzések töredékénél, a termékek kevesebb mint négy százalékánál találtak kifogásolnivalót.

Mindenkinek szüksége van influenza elleni védőoltásra

2020.01.10

Az influenza kellemetlen tüneteket okozó megbetegedés, általában szövődmények nélkül, néhány nap alatt gyógyul. Ugyanakkor a súlyos szövődménnyel járó megbetegedések kórházi kezelést, sőt akár gépi lélegeztetést igényelhetnek, bizonyos esetekben pedig halált is okozhatnak. A betegség megelőzésének leghatékonyabb módja a védőoltás.

Korlátozzák a kamionforgalmat a határon Nógrád megyében

2020.01.10

A szlovák hatóságok tájékoztatása szerint 2020. január 10-én 8 órától 20 óráig a Szlovák Közúti Fuvarozók Egyesülete demonstrációra készül a parassapusztai és a balassagyarmati határátlépési pont közelében, ezért elrendelték a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó járművek közlekedésének korlátozását.

Két börzsönyi vasútvonal újul meg

2020.01.09

Az első ütemben a Kismaros és Királyrét közötti szelvény átépítése valósul meg, a második ütembe a Kemence - feketevölgyi panzió közötti szakasz tartozik.

Az erdei fülesbagoly lett az év madara

2020.01.06

A győztes madár az ország leggyakoribb bagolyfajtája.

Irány az egyetem 2020 program indul Balassagyarmaton

2019.12.31

A Program keretében a jelentkezők segítséget kapnak az emelt szintű érettségire történő felkészüléshez.

Körültekintően a tüzijátékokkal!

2019.12.30

A pirotechnikai termékek felhasználási és tárolási szabályaira figyelmeztet a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

Eltüzelhető-e a karácsonyfa tűzifaként?

2019.12.30

Gyorsan ég, kandallók begyújtásakor balesetet okozhat, azonban megfelelően felaprítva gyújtósnak bátran használható.

Másodfokú készültség van az Ipolyon árvízveszély miatt

2019.12.28

Egyelőre a Help Mentőszolgálat munkatársai érkeztek a helyszínre, akik figyelik a folyó vízszintjének alakulását.

Nógrád megyébe is eljutott a Karácsonyi Szaloncukor Angyal

2019.12.24

Az ország hátrányos helyzetű megyéiben sok gyermek számára egy szem szaloncukor jelentheti az egyetlen ajándékot az ünnepekkor – ezt szem előtt tartva hívták életre még 2014-ben a Lector fordítóiroda, mint ötletgazda és a Magyar Vöröskereszt közös karitatív programjukat, a Karácsonyi Szaloncukor Angyalt. Az idei évben 4 megyében kerül szaloncukor a rászoruló családok karácsonyfájára.

Bezárta kapuit a 15. MikulásGyár

2019.12.23

Idén több mint 131 tonna adomány gyűlt össze az ország legnagyobb jótékonysági akcióján.

Karácsonykor költjük messze a legtöbbet játékokra

2019.12.22

A webáruházakban is nő a játékok iránti kereslet az ünnepek előtt