2024.03.28, Csütörtök

Aktuális

A Megyenapon adták át Nógrád megye kitüntető címeit

2020.09.22

Salgótarján önkormányzatának javaslatára Andóné Angyal Máriat “Nógrád Megye Veres Pálné Díjában” részesítették a megyei közoktatás területén kifejtett kiemelkedő nevelő-oktató tevékenysége elismeréséül.

A próbavásárlások szerint idén sincs nagy gond a kuponos akciókkal

2020.09.21

A fogyasztóvédelmi hatóság szeptembertől fokozott figyelmet fordít a kuponnapokra a hagyományos és az online kereskedelemben. Jogsértés esetén elsőre jellemzően csak figyelmeztetnek, másodjára viszont akár százezer forintos nagyságrendű bírságot is kiszabhatnak.

Ha mégis megtörténik a baj - a 112-es segélyhívó használata

2020.09.19

A Biztonság Hete program keretében a Nógrád megyei rendőrök a 112-es segélyhívószám helyes használatára hívják fel a figyelmet.

Új ösztöndíjrendszer indul a szakképzésben

2020.09.18

Több mint 50 ezer diák jár technikumba, ők az ágazati alapozó oktatás idején 8000 forint ösztöndíjat kapnak havonta, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 ezer forintot.

Kertészeteket ellenőriznek az adórevizorok Nógrád megyében

2020.09.17

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2020. szeptember 21. és 25. között az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

Összefogtak a magyar kisüzemi sörfőzdék: nyílt napon várják a látogatókat

2020.09.16

Az októberben először megrendezésre kerülő Nyitott Főzdék Napján, országszerte 25 magyar sörfőzdénél várják ingyenes programokkal a vendégeket.

Átadták a szécsényi Páter Bárkányi János katolikus tanintézmény új épületegyüttesét

2020.09.15

Megvalósult a szécsényiek több évtizedes álma. Ünnepélyesen átadták a város sportcsarnokát, amelyet a járvány elmúltával a lakosok is használhatnak majd.

Pulzusmérő táblákkal ellátott kardió-tanösvényt adtak át Kékestetőn

2020.09.15

Az érdeklődők három nehézségi szintű, eltérő hosszúságú és szintemelkedést tartalmazó, jelzett útvonalon tehetnek rövid kirándulást Kékestető környezetében.

Sándor Józsefet választották Vizslás polgármesterévé

2020.09.14

A polgármester mellett a hat önkormányzati képviselőt is megválasztottak, 18 jelölt közül.

Így újul meg az aszódi Podmaniczky-kastély

2020.09.13

Több Layher termékcsaládot felhasználva valósul meg a Podmaniczky-kastély állagvédelme.

Húsz éve nyílt meg Mohorán a Tolnay Klári Emlékház

2020.09.11

Emlékkiállítás nyílik Rátkai Erzsi díszlettervező munkáiból és emlékfalat avatnak a Pacsirta című film relikviáiból. A vendégeket múltidéző pódiumbeszélgetés várja, amelyen színművészek idézik fel emlékeiket Tolnay Kláriról.

Kiemelten fontos földtani értékeink megőrzése

2020.09.10

Különösen nagy hangsúlyt kap a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén, hiszen a nemzeti parkok közül itt található a legtöbb, mintegy 1250 barlang és Magyarország legnagyobb karsztvíz-bázisa is.

Legszebb őszi esküvői helyszínek

2020.09.10

Egyre többen házasodnak kora ősszel, többek között a természet szépsége miatt. Ha a nagy napot erdőben, hegyek között, csodatévő helyen, tóparton vagy hamisítatlan palóc faluban képzeli el a pár, a helyszínválasztásához adunk néhány ötletet.

Mediátorokat képeztek Nógrádban

2020.09.09

A Nógrád megyei bűnmegelőzési szakemberek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a leghatékonyabb konfliktuskezelési módszereket alkalmazzák az iskolákban.

Szeptembertől a Börzsönyben is jár a Kajla kisvasút

2020.09.08

A Szob-Márianosztra-Nagyirtáspuszta-Nagybörzsöny útvonalon közlekedő új Kajla kisvasút szeptembertől szombaton és vasárnap, a nyári időszaktól pedig majd csütörtöktől vasárnapig vehető igénybe.

A Szilvásváradi pisztránggal bővült a földrajzi árujelzővel védett magyar termékek köre

2020.09.21

Az Európai Bizottság első alkalommal részesített oltalomban egy magyar édesvízi hal elnevezést.

Hatalmas sikerrel indította évadát a Zenthe Ferenc Színház.

2020.09.21

Hosszú idő után újra megtelt a színházterem lelkes nézőkkel.

Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről - Bemutató Salgótarjánban

2020.09.18

A darabot Kis Domonkos Márk rendezésében ma este mutatják be.

Épületbejárás során ismerhető meg a felújított salgótarjáni Kisboldogasszony templom

2020.09.17

A Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozaton több száz rendezvény, több mint kétszázötven vezetett séta és közel háromszáz rejtett hazai műemlék várja az érdeklődőket országszerte ingyenes programokkal 2020. szeptember 19-20. között. Szombaton Salgótarjánban a Modern Városok Program támogatásából megújult Kisboldogasszony templommal is megismerkedhetnek az érdeklődők egy épületbejárás során.

Országszerte ingyenes szemvizsgálatokkal szűrik a nyak- és fejfájás okait

2020.09.16

A magyarok kétharmada szenved nyak- és fejfájástól, melynek számtalan oka lehet. Kevesen tudják, hogy a panaszok gyakran a látással és az okostelefonok, tabletek, számítógépek, tévék képernyői által okozott, úgynevezett digitális szemfáradtsággal is összefügghetnek.

Vért adtak a nógrád megyei rendőrök

2020.09.16

A rendőr-főkapitányságon ebben az évben második alkalommal rendeztek véradást, amelyen 16-an vettek részt.

Biztonság Hete program Nógrád megyében

2020.09.15

A Nógrád megyei rendőrök minden nap baleset-megelőzési tanácsokkal segítik a közlekedőket.

20 éves az Elsősegélynyújtás Világnapja

2020.09.14

A járvány alatt is tömegekhez juttatja el az elsősegélynyújtás ismereteit a Magyar Vöröskereszt.

Vidám zenés darabbal készül az évad első premierjére a Zenthe Ferenc Színház

2020.09.14

Gyárfás Miklós Tanulmány a nőkről című zenés vígjátékát a salgótarjáni színház és a Soproni Petőfi Színház közös koprodukcióban viszi színre.

Megérkeztek az államilag támogatott elektromos autók Salgótarjánba

2020.09.12

Megérkezett az önkormányzathoz az a két elektromos autó, amelyet az Innovációs és Technológiai Minisztérium megyei jogú városok számára, villanyautók vásárlására kiírt pályázatán elnyert 30 millió forintból - amit kizárólag erre a célra lehetett fordítani - szerzett be a város.

Emléktáblát avattak Zenthe Ferenc tiszteletére

2020.09.11

Zenthe Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak, amely az egykori lakóházára került kihelyezésre.

Bemutatták Rubik Ernő A mi kockánk című könyvét

2020.09.10

A könyv a következő hetekben Németországban, az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában is megjelenik, októberben pedig Kínában, Dél-Koreában, Szlovákiában és Csehországban.

Képviselő-testületet és polgármestert is választanak vasárnap Vizsláson

2020.09.09

A polgármesteri tisztségre négyen pályáznak.

Folyamatos a parlagfüves területek felderítése Nógrád megyében

2020.09.09

A földtulajdonosnak és földhasználóknak folyamatosan gondoskodniuk kell a parlagfű-mentesítésről, ennek elmulasztásáért 15 ezer forinttól akár 5 millió forintig terjedő pénzbírság szabható ki.

Turcsány László nyerte az időközi képviselő-választást Salgótarjánban

2020.09.08

Az érvényes szavazatok 47,93 százalékát megszerezve, a függetlenként induló Turcsány László nyerte Salgótarján 3. számú választókerületében az éppen az ő lemondása miatt szeptember 6-ára kitűzött időközi önkormányzati képviselő-választást.