2024.04.19, Péntek

Dr. Szabó Sándor vezeti tovább a Nógrád Megyei Kormányhivatalt

Nógrád Megyei Kormányhivatal

2018.07.03. 14:13

A közigazgatásnak nincs más létjogosultsága és más mértéke, mint az emberek és a haza szolgálata - mondta Orbán Viktor miniszterelnök múlt héten az Országházban, a kormánymegbízottak kinevezési okiratának átadásán.

Hirdetés

A kormányfő szerint ma a magyar állam legjobban működő szerve a középszintű közigazgatás. "Azt várjuk a Miniszterelnökséget vezető minisztertől, hogy a központi közigazgatás is méltóztasson felzárkózni erre a színvonalra, hogy azt tudjuk mondani: ez a különbség a következő években majd eltűnik" - fogalmazott. Hozzátette, a középszintű közigazgatásban bevezették az életpályarendszert, de tervezik a központi közigazgatásban dolgozók fizetésének emelését is.

A miniszterelnök felidézte, 2010-ben az volt a céljuk, hogy újragondolják a magyar állam szerepét, "egy olyan államot akartunk, amely egyszerre teszi lehetővé, hogy megvédjük az ország szuverenitását (...), a magyar emberek pedig egy szabad országban élhessenek". Ehhez meg kellett újítani a teljes jogrendszert, meg kellett erősíteni a közbiztonságot, és át kellett alakítani a közigazgatást - sorolta, felelevenítve a kormányhivatalok létrehozását és a járási rendszer kialakítását. Megjegyezte: nem állítja, hogy a járási rendszer tökéletes állapotban lenne, nincs meggyőződve ugyanis afelől, hogy a járási hivatalok és központok száma optimális-e. Szavai szerint talán az elkövetkező négy év alkalmas arra, hogy ennek a kérdésnek is nekifeszüljenek.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: a magyar államnak és az azt igazgatóknak mindig úgy kell működniük, hogy "az állam megtartson minket annak, amik vagyunk - ahogyan a választási kampányban is elmondtuk -, hogy megőrizze Magyarországot magyar országnak". Jelezte, nem lesz más a kormánymegbízottak munkájának vezérfonala a következő években sem. Ezért azt kérte tőlük, hogy azzal a testtartással végezzék munkájukat, amelyben ott van egy ezeréves magyar állam.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntőjében kifejtette: a 2010-es kormányváltás után megkezdődött közigazgatási reform során egyértelművé tették, melyek az állami, melyek a központi közigazgatási feladatok, és melyek azok a hatósági jogosítványok, amelyeket az önkormányzatok gyakorolnak. Ez a különválasztás jól sikerült, és ennek köszönhetően ma a magyar állam jobban működik, mint korábban - értékelt.

Kiemelte, hogy ma az állam gyakorlati találkozási pontja az emberekkel leginkább a közigazgatáson, azon belül is a kormányhivatalokon keresztül valósul meg, ezért az ottani lelkiismeretes és színvonalas munkavégzés az állam egészének működéséről ad képet a polgároknak.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A kormánymegbízotti körben csak egy helyen, Jász-Nagykun-Szolnok megyében történt változás, miután a korábbi kormányhivatal-vezetőt, Kállai Máriát országgyűlési képviselővé választották. Az ünnepségen részt vett Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Tuzson Bence közszolgálatért felelős államtitkár, Biró Marcell, a Miniszterelnöki Kormányiroda vezetője és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára - írja az MTI.

 

Harmadik ciklusát kezdi dr. Szabó Sándor a Nógrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottként

A hatályos törvények értelmében a kormánymegbízottak megbízatása a miniszterelnök megbízatásával együtt szűnt meg, így ők az áprilisi országgyűlési választásokat követően az új Kormány megalakulásáig gyakorolták hatáskörüket. A kormánymegbízottakat a Miniszterelnökséget vezető miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki, a Magyar Közlönyben megjelentek szerint ez június 22-én megtörtént. A határozat szerint Dr. Szabó Sándort a Nógrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottá – hasonlóan a többi megye érintettjeihez – 2018. július 1-i hatállyal nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök.

A Nógrád Megyei Kormányhivatal 2011. január 1-én jött létre a Közigazgatási Hivatal bázisán, további 14 szakigazgatási szerv integrációjával. Dr. Szabó Sándor a 2014-es újbóli kinevezését követően így már a harmadik ciklusát kezdte meg július 1-el a szervezet élén. Jelenleg a Nógrád Megyei Kormányhivatal (és járási hivatalai) a megye hat városában, közel 30 feladatellátási helyen, több mint 900 munkatárssal működik.

MTI nyomán

 

AktuálisNógrád Megyei KormányhivatalDr. Szabó Sándor