2024.04.20, Szombat

Háromezren túrázhatnak a hétvégén a Mátrában

turizmus.com

2018.04.11. 09:04

Hanák Kolosra, a Mátra turizmusának megalapítójára országos teljesítménytúra keretében emlékeznek meg április 14-én.

Hirdetés

Az országos turisztikai program fő szervezője az immár 25 éve alapított Hanák Kolos Turistaegyesület. Molnár Tamás elnök a turizmus.com lapjának elmondta, hogy névadójuk egykor nemcsak alapítója, hanem szervezője is volt a Mátra idegenforgalmának.

Emlékét napjainkban - többek között - Mátrafüred és Mátraháza között kilátó őrzi, a Bükki Turista Emlékparkban egy róla készült kisplasztika is látható.A neves jogász, aki Szurdokpüspöki szülöttje, Gyöngyösön és Budapesten dolgozott, Abasáron pedig mintagazdaságot hozott létre, ahol szőlőt termelt és borokat készített. Fő műve: a Mátra Kalauz volt, amely többször is megjelent.

 

Április második szombatján rendezik az idei tavaszi túrákat, amelyen várhatóan közel háromezren vesznek részt.

Négy távon indul a verseny. A leghosszabb, az 55 kilométere hosszúságú Mátrabérc túra lesz, amely Sirokból indul. Ennek a résztvevői - várhatóan 950-en - a Mátra gerincén haladnak majd és a Tarnától a Zagyváig gyalogolnak. Az a céljuk, hogy Szurdokpüspökibe, a Hanák Kolos Emlékházhoz eljussanak.

A második túra Hanák Kolos emlékének szól. Ez a Kékestetőről indul 36 kilométer hosszúságban, és szintén Szurdokpüspökben, az ottani természetismereti tanösvényt érintve zárul.

 

A harmadikként az úgynevezett Muzsla-túrát rendezik meg, amelyet Galyatetőről, a az újjáépült turista centrum elől indítanak 26 kilométeres távon. A résztvevők a Mátra nyugati részébe gyalogolnak, melynek a végállomása Szurdokpüspöki lesz.

A negyedikként főleg családok bevonásával egy könnyített - belépőszerű - túrát rendeznek 14 kilométer hosszan, amelyet Koncsúr-körnek neveznek. Ez a verseny Szurdokpüspökiből indul és panorámás környezetben érinti a Nyugati Mátrában található Koncsúr-csúcsot.

Valamennyi célba érő versenyzőt Szurdokpüspökiben töltött káposztával várnak a szervezők. Az értékeléskor jelvényt azok kaphatnak, akik a szintidőn belül teljesítik a túrát, a négy különböző távon. Zárásként a teljesítménytúrák rendezői a helyi önkormányzat képviselőivel közösen koszorúzzák meg Hanák Kolos családtagjainak a síremlékét.

AktuálisMátraSzurdokpüspökiHanák Kolos Emlékház