2024.03.28, Csütörtök
Pest megye után északon a legtöbb a bűneset
police.hu

Pest megye után északon a legtöbb a bűneset

Magyar Idők

2018.01.09. 12:00

A legtöbb fiatalkorút Heves és Nógrád megyében lopás, garázdaság és kábítószer miatt állították elő az elmúlt egy esztendőben.

Hirdetés

Több mint félezer hatvan év feletti ember követett el bűncselekményt Észak-Magyarországon tavaly, Borsod megyében például háromszáz időskorút értek tetten a rendőrök – tudta meg a Magyar Idők. Az Országos Rendőr-Főkapitányság adatai szerint a Dunántúlon nyugalmas az élet.

Még mindig Pest megye a legfertőzöttebb bűnözés szempontjából, tavaly 19 ezer esetet regisztráltak a rendőrök. Ennek legfőképpen az az oka, hogy itt él Magyarország lakosságának 12,5 százaléka – azaz 1 226 115 fő. A pestiek az Országos Rendőr-Főkapitányság adatai szerint gyakran ülnek a volán mögé ittasan, de kábítószer-birtoklás és lopás miatt is sokan bajba kerültek. Jó hír viszont, hogy hét év leforgása alatt 47 százalékkal kevesebb bűncselekményt rögzítettek.

Hosszú évek óta dobogós a bűnügyi térképen Észak-Magyarország. Bár 2010 óta 51 százalékkal, a felére csökkentek a bűncselekmények, a rendőrségnek ebben a térségben még mindig bőven akad dolga a bűnmegelőzés terén is, kiváltképp a fiatalkorúak körében.

Tavaly Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ugyanis közel 13 ezer volt a regisztrált bűncselekmények száma, amellyel kivívta magának a második helyet a legfertőzöttebb megyék listáján. Toplistás az ittas vezetés, a csalás és az okirat-hamisítás, miként a lőfegyverrel való visszaélés is gyakori, több mint ötezer alkalommal érkezett bejelentés emiatt. A kábítószer-birtoklásban és annak értékesítésében szintén élen járnak, Pest megye után itt a legtöbb a droggal kapcsolatos ügy.

Az időskorúak pedig meglepően aktívak, ám sajnos negatív tekintetben: kiugróan magas a bűnelkövetők száma ebben a korcsoportban, tavaly 301 embert értek tetten, főként lopás, ittas vezetés és közokirat-hamisítás miatt. A legtöbb fiatalkorút Heves és Nógrád megyében lopás, garázdaság és kábítószer miatt állították elő az elmúlt egy esztendőben.

Bár Tolna megyében harmadannyi a bűncselekmény 2010-hez képest, a bűnügyi térkép szerint átlag feletti a fertőzöttségi szintje, ahogyan Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyének is: az idősebb korosztálynak itt közokirat-hamisítás, lopás és ittas vezetés, míg a fiatalkorúaknak legtöbbször a lopás, a testi sértés és a garázdaság okán kellett felelniük tetteikért. Utóbbi korcsoportból közel hatszáz olyan elkövetőt fogtak el, akik még nem töltötték be 18. életévüket.

A Dunántúlon viszont, főképp a határ menti régió­ban – az ORFK adatai alapján – nyugalmas az élet. A legbékésebb megyék közé tartozik Veszprém, Vas és Zala, de alacsony a bűnözés foka Komárom-Esztergomban is: itt csak háromezer esetet regisztráltak a múlt évben. Érdekesség: a megyében a hatvan év feletti korosztályt leggyakrabban ittas vezetés, közúti baleset és a természet károsítása miatt állították elő.

forrás: Magyar Idők

AktuálisNógrád megyebűncselekménybűneset