2024.04.20, Szombat
Üzenet a biztonságért Salgótarjánban is

Üzenet a biztonságért Salgótarjánban is

police.hu

2017.11.22. 11:08

Közel ötszáz gyerek tekintette meg a nagy sikerrel zárult bűn- és baleset-megelőzési témájú táncprodukciókat.

Hirdetés

Az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága felkérésére készült „Üzenet a biztonságért” című táncműsor érkezett Nógrád megyébe 2017. november 20-án. Az országos rendezvényt Salgótarjánban a József Attila Művelődési és Konferencia Központban tekinthették meg a gyerekek. Az előadást a nagysikerű Üzenet Lánycsapatból kinőtt Üzenet Táncszínház előadásában, a New Step táncstúdió növendékei mutatták be.

A fitnesz és akrobatikus tánc tapasztalatukat remekül hasznosító fiatalok sajátos üzeneteket tartalmazó táncokat mutattak be. A táncok az iskolai kiközösítés, a családon belüli erőszak témakörére, a mobiltelefon közlekedés közbe történő használatának veszélyére, a drog okozta kockázatokra, a láthatóság fontosságára és a diszkó balesetek következményeire hívták fel a figyelmet.

A gyermekek körében nagy sikerrel előadott táncprodukciók közben a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei, Tamás-Kovács Andrea címzetes rendőr őrnagy, baleset-megelőzési előadóval és Medve Judit rendőr alezredessel, a Bűnmegelőzési Alosztály vezetőjével beszélgetett Kovács Róbert műsorvezető a bemutatott témakörről, és ezzel hasznos tanácsokat adtak a fiataloknak.

Galéria

AktuálisNógrád Megyei Rendőr-főkapitányságÜzenet a biztonságért New Step táncstúdió