Konferencia az autizmusról és kék lufis séta Salgótarjánban
Zoltán Dániel facebook

Konferencia az autizmusról és kék lufis séta Salgótarjánban

salgotarjan.hu

2017.11.10. 14:25

A társadalmi szemléletformáló rendezvény célja a figyelemfelhívás volt az autizmussal élők és családjaik helyzetére, valamint a közösségi felelősségvállalás jelentőségére.

Hirdetés

A Nógrádi Autizmus Alapítvány és az Abigél Közhasznú Egyesület szervezésében tartottak konferenciát és figyelemfelhívó, kék lufis sétát november 8-án Salgótarjánban.

A város vezetése nevében Dániel Zoltán alpolgármester vett részt az eseményen, aki beszédében többek között a társadalmi környezet megfelelő szemléletmódjának fontosságáról beszélt. Dániel Zoltán szerint a közösség támogatása nélkül a saját problémáival is nehéz harcot vívó autista emberek még nehezebb helyzetbe kerülhetnek és segítség nélkül nem valósulhat meg az a fejlődés sem, amely során kiegyensúlyozottabb, teljesebb életet élhetnének. Az alpolgármester kiemelte, hogy az autizmussal élők helyzetének javításában komoly szerepet vállalnak a civil szervezetek.

Varga Gézáné, kuratóriumi elnök felszólalásában bemutatta az idén 25 éves Nógrádi Autizmus Alapítvány tevékenységét. Több szakmai előadás is elhangzott, majd a szimbolikus kék lufis séta indulása előtt autizmussal élő salgótarjáni fiatalok és pedagógusaik egy kis előadással is kedveskedtek a résztvevőknek.

SalgótarjánautizmusAbigél Közhasznú EgyesületNógrádi Autizmus Alapítványkék lufis séta

Hirdetés