Kispályás labdarúgó relikviák a nógrádi kormányhivatal csapatától

Kispályás labdarúgó relikviák a nógrádi kormányhivatal csapatától

Nógrád Megyei Kormányhivatal

2017.11.08. 16:31

A Dr. Mótyán János, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztályának vezetője kezdeményezésére elkészített mini kiállítás a Megyeháza épületében kapott helyet.

Hirdetés

A munkakapcsolat mellett többek esetében is évtizedes barátságok, emellett pedig egy összekovácsolódott, sportszerető közösség is köszönhető azoknak az eseményeknek és elért eredményeknek, melyek a Nógrád Megyei Kormányhivatalt képviselő kispályás labdarúgócsapathoz kapcsolódnak. 

Ezt jól reprezentálják azok a kupák, elismerő oklevelek, csapatzászlók, emléklapok és csapatfotók is, melyeket több vitrinben gyűjtöttek össze a Nógrád Megyei Kormányhivatal kispályás labdarúgócsapatának történetéről.

Látható itt többek között az 1998-as Közigazgatási Sportnapokon elért eredményért járt díj (ebben az évben két régiós tornát is nyert a nógrádi csapat), a 2002-es országos Köztisztviselői Sportversenyen elért második helyezésért kiérdemelt kupa, de az a serleg is, mely a Kormányhivatalok V. Foci Kupáján, 2016-ban elért győzelemért hozhatott haza a megye csapata Budapestről.

Dr. Mótyán János - aki immáron közel 25 éve segíti a csapatvezetői szerepben a hivatali labdarúgócsapatot - hozzátette: amatőr sportolók játszanak itt is jó hangulatban, de azért mégiscsak mérkőzések és tornák állnak a relikviák mögött, ahol mindig minden résztvevő a legjobbját szeretné megmutatni. Bár a Nógrád Megyei Kormányhivatal labdarúgóinak is vannak rossz napjai, a nagy átlagból kitűnik, hogy a közösen, barátságban eltöltött idő és jó hangulat mellett, azért az eredmények oldalán is van mit felmutatni - emelte ki a főosztályvezető.

Nyíregyháza, Budapest, Kecskemét, Szolnok, Letkés, Szada, Visegrád, Valkó - csak néhány példa, merre jártunk az évek során. A 60 év működés után tavaly sajnálatosan megszűnt Közszolgálati Dolgozók Sportegyesülete szervezésében rendezett eseményekkel lényegében bejártuk az ország teljes keleti régióját. Találkoztunk a pályán az Országgyűlés csapatával, de voltak ezek között nemzetközi tornák is, szlovák vagy ukrán csapatokkal közösen. Egerben is többször jártunk, ami abból a szempontból is örömteli, hogy a szomszédos kormányhivatali dolgozókkal is szorosabbra fűzhető így a kapcsolat. Velük a mai napig minden évben találkozunk legalább egyszer a tornáktól függetlenül is - ismertette a főosztály- és csapatvezető.

 

Dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja kiemelte: számára vezetőként mindig fontos volt és lesz is, hogy ilyen és hasonló - akár a sport, akár más hobbi köré szerveződő - kisebb közösségek működjenek.

Annak idején, 1993-ban részt vettem a Magyar Mountain Bike Szövetség megalapításában, meghonosítva ezzel hivatalosan is a hegyikerékpár-sportot hazánkban. Ezt a mai napig művelem is a Karancs-Medves gyönyörű vidékén. Alkalmanként egy kis tenisz vagy foci, télen a tollaslabda és a snowboard jöhet szóba. De a műfaj mindegy is, a lényeg a sport egészségre gyakorolt jótékony hatása és közösségi ereje. Ezért örülök kifejezetten annak, ha a kormányhivatali dolgozók nem csak munkatársként, hanem - ha megtalálják a közös érdeklődést, mint a focistáink - csapattársként is tekintenek egymásra. Az említettek mellett úgy gondolom ennek munkahelyi légkörre gyakorolt jótékony hatását sem kell különösebben ecsetelni. Az pedig, hogy a sporttevékenység ráadásul focistáinknál ténylegesen szép eredményekkel is jár, már csak hab a tortán - mondta a kormánymegbízott.

A nógrádi labdarúgók legutóbb 2017. szeptember 15-én, a Heves Megyei Kormányhivatal csapatával játszottak a Salgótarjáni Városi Sportcentrumban, majd a hónap végén címvédőként tértek vissza Budapestre, a Kormányhivatalok VI. Foci Tornájára, ahol ezúttal a negyedik helyezést szerezték meg.

Nógrád Megyei Kormányhivatalkispályás focikispályás labdarúgócsapat

Hirdetés