2024.04.16, Kedd

Chikán Attila közgazdász és a Viessmann Kft. volt a nógrádi „Kamarai beszélgetések” vendége

Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

2017.11.13. 15:33

A Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2016-ban a megye vállalkozói, cégvezetői  részére indította útjára ezt a rendezvénysorozatot.

Hirdetés

melyen minden alkalommal más-más neves előadóval és Nógrád megyei vállalkozás bemutatkozásával találkozhatnak a programokon résztvevők.

 

A „Kamarai beszélgetések” keretében a napokban a Tarján Vendéglőben került sor arra a teltházas rendezvényre, melyen Chikán Attila közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást a magyar gazdaság versenyképességéről nemzetközi összehasonlításban.

Ezt követően a bátonyterenyei Viessmann Modellgyártó Kft. tevékenységéről tájékoztatta a jelenlévőket Matthias Viessmann ügyvezető igazgató. A cég 1992-es magyarországi jelenléte óta folyamatosan bővítette termékkörét és dolgozói létszámát. A gyártott termékek száma mára megközelíti a 2500-at. A modellvasutak olyan kellékei készülnek Bátonyterenyén, mint lámpák, szignálok, felsővezetékek, elektronikák, műanyag modellházak, de ma már működő - mozgással, és világítással ellátott - termékeket is gyártanak.

 

A program keretében a kamara vezetése és a „Kamarai beszélgetések” együttműködő partnere, a Budapest Bank Zrt. salgótarjáni fiókjának vezetője ajándékban részesítette a PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny regionális döntőjébe jutott két salgótarjáni – a Bolyai gimnázium és a közgazdasági szakközépiskola – csapat tanulóinak képviselőt.

A PénzSztár Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny 2013-ban a magyarországi pénzügyi intézményrendszer szereplőinek példaértékű összefogásával valósul meg. A kezdeményezés elsődleges célja, hogy egy évente megrendezendő, területi elven szerveződő, játékos pénzügyi műveltségi verseny révén felhívja a középiskolás fiatalok figyelmét a pénzügyi kultúra fontosságára, valamint felmérje és tovább bővítse ilyen jellegű ismereteiket. A verseny a diákokon keresztül igyekszik egyúttal a szélesebb társadalmi rétegekhez is közelebb hozni a pénzügyi kultúrát és elősegíteni a felnőtt generáció tudatosabb pénzügyi döntéshozatalát.

AktuálisNógrád megyeNógrád Megyei Kereskedelmi és IparkamaraKamarai beszélgetésekpénzsztár