2024.04.19, Péntek

A fontos gazdasági mutatókban továbbra is az utolsók közt van Nógrád megye

mti

2017.11.25. 21:18

A megyék rangsorában folyamatosan az utolsók között van Nógrád megye a fontosabb gazdasági mutatók alapján, mint az egy főre jutó GDP, az építőipari termelés vagy a beruházások teljesítményértéke - állapítják meg a megye múlt évi gazdasági folyamatait elemző TOP 50 című kiadványban.

Hirdetés

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei adóigazgatósága, a megyei kereskedelmi és iparkamara, valamint a Nógrád Megyei Hírlap közösen megjelentetett kiadványa szerint az egy lakosra jutó GDP két százalékot nőtt 2015-höz képest, de az országos sorrendben Nógrád így is a huszadik, utolsó helyet foglalta el; a megyei rangsorban éllovas Győr-Moson-Sopron megye egy főre jutó GDP-je több mint háromszorosa a nógrádi értéknek.

Nógrád pozíciója a munkanélküliséget tekintve sem változott, a megye változatlanul a harmadik helyen állt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye mögött.

Az ország második legkisebb megyéjében 192 ezer 573-an éltek 2016 végén, az elmúlt tíz évben pedig közel 18 ezerrel csökkent a lakosságszám, ez több, mint a második legnagyobb nógrádi város, Balassagyarmat lélekszáma.
Az elemzés külön foglalkozik azzal, milyen szerepet töltött be a térség gazdaságában a TOP 50-es vállalkozói kör. A csoportba öt új szereplő került be a múlt évben, egy-egy a bányászatból és feldolgozóiparból, három a szolgáltató szektorból. 

Az 50 legjelentősebb társas vállalkozás nettó árbevétele a megyei érték 60,5 százalékát adta (ez 2,6 százalékpontos csökkenés a 2015-ös évihez viszonyítva), és a hozzáadott érték közel 60 százalékát is ők állították elő. A megyei kivitel 93,6 százalékát ezek a cégek bonyolították le, árbevételük 78,5 százaléka származott exportból. 
Az elemzés úgy fogalmaz: az ötvenes körbe tartozó vállalkozások teljesítményének értékét növeli, hogy azt effenzíve kevesebb termelési tényező felhasználásával érték el, vagyis a munkavállalók 39,1 százalékával és a megyei saját tőke 45,2 százalékával állították elő.
Az ötven cégből csak három foglalkoztatott 500-nál több munkavállalót, ezek a feldolgozóiparban tevékenykedtek. A TOP 50-ből 33 társaság együttesen 571-el növelte dolgozói létszámát. A legnagyobb, 125 fős fejlesztést egy gépipari cég hajtotta végre. 
A kiemelt cégek közül legtöbben a kohászatban (tíz), a gépiparban (kilenc), és a kereskedelem területén (öt) működnek, 23 vállalkozás székhelye Balassagyarmat, illetve Salgótarján vonzáskörzetében található.

 

Az idén 12. alkalommal megjelentetett TOP 50 adatai szerint minden kategóriában a balassagyarmati Mahle Compressors Hungary Kft. volt a legeredményesebb cég: a csaknem 45 milliárd forint nettó árbevétel, az 5,6 milliárd forintos hozzáadott érték és a 755 átlagos állományi létszám alapján is.
A hozzáadott értéket nézve második volt a rétsági Szondy Invest Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., harmadik a salgótarjáni Salgglas Üvegipari Zrt. 
A salgótarjáni Mitsuba Automotive Systems of Europe Kft. és a berceli Nidec Sole Motor Hungary Kft. fért fel a dobogóra a nettó árbevétel alapján, míg a Mahle után a salgótarjáni Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaság és a Salgglas foglalkoztatta a legtöbb dolgozót.

AktuálisNógrád megyeTOP 50