2024.03.29, Péntek

Vért adtak a nógrádi katasztrófavédők

Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

2017.10.16. 12:52

Október második szerdája a Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai két helyszínen: Balassagyarmaton és Salgótarjánban választották az emberi életek megmentésének ilyen formáját.

Hirdetés

A világnap alkalmából szervezett véradás többéves múltra tekint vissza a katasztrófavédelemnél. Nógrád megyében idén huszonnyolc kolléga döntött úgy, hogy ily módon is segít, az előzetes vizsgálatok után pedig huszonnégyen adhattak vért. A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Tagszervezetével közösen október 10-én a balassagyarmati katasztrófavédelmi kirendeltség – így a tűzoltó-parancsnokság és a katasztrófavédelmi őrsök – állományának, október 11-én pedig Salgótarjánban az igazgatóság, a salgótarjáni kirendeltség, a parancsnokságok és az őrs állománya számára tartott véradást.

 

Vért bárki adhat, aki egészséges, és elmúlt tizennyolc, de kevesebb mint hatvanöt éves, és a helyszíni orvosi vizsgálat nem tárt fel kizáró, vagy halasztó okot. Utóbbiak közé tartozik például a füllyukasztás, a friss tetoválás, ilyenek a kisebb műtétek is, ezek után három hónapot, nagyobb műtétek esetén ennél többet is várni kell a véradással. A jelentkezők egy kérdőívet töltenek ki, amelyben betegségekre, szokásokra vonatkozó kérdések is vannak. Aki megfelelt a szűrésen, attól egy-egy alkalommal négy és fél deci vért vesznek le, ez egy átlagos, normál állapotban lévő felnőttnek nem megterhelő.

A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapját az Egyesült Nemzetek Szervezete 1989-ben jelölte ki, akkor október második szerdájára tették. Az ENSZ minden évben valamilyen célt is kijelöl. Tekintettel arra, hogy 2016-ban különféle katasztrófák miatt a világon több mint huszonnégymillió embert telepítettek ki, és közülük sokan otthonukat és megélhetésüket is elveszítették, a világszervezet az idén azokat a hatékony módszereket helyezte a középpontba, amelyekkel csökkenthető a katasztrófákban megsérült, megbetegedett, vagy otthonukat, megélhetésüket elvesztett emberek száma.

 A világnap alkalmából a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjánban tartott megemlékezést.

AktuálisvéradásNógrád Megyei Katasztrófavédelmi IgazgatóságMagyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Tagszervezet