2024.03.29, Péntek

A munkaerőpiac aktualitásairól tartanak előadásokat Salgótarjánban

Splendidea Communications

2017.10.09. 13:03

A rendezvény október 11-én, szerdán a Salgó Hotelben kerül megrendezésre.

Hirdetés

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) kiemelt prioritásnak tartja a szakképzés fejlesztését. A minőségi szakképzés és a munkaerőpiaci helyzet javítása elengedhetetlen a gazdaság versenyképességének növeléséhez, a bérek felzárkóztatásához. Ennek egyik feltétele az érdekeltekkel folytatott párbeszéd és az eredményes együttműködés.

 

A szövetség egy országos, minden megyére kiterjedő eseménysorozatot szervez, melynek célja, hogy meghallgassa és összegezze a munkaerőpiac és a szakképzés problémáit, valamint az érintettek (munkaadók, munkavállalók, önkormányzati képviselők, a szakképzéssel foglalkozó intézmények vezetői) bevonásával közös megoldásokat találjon.

 

A szakképzés helyzetének és megítélésének javítása az egész országra kiterjedő kérdés, de megyei szinten is jól láthatóak a problémák. Nógrád megyében például az elmúlt 6 év alatt 35%-kal esett a szakközépiskolai tanulók száma: míg 2011-ben közel 2250 diák vett részt szakképzésben, ez a szám jelenleg 1440 körüli csupán. A munkaerőhiány ezzel párhuzamosan nőtt a megyében: az azonos időszakban a kezdeti, 990 körüli betöltetlen álláshely száma, idén nyárra már majdnem elérte a 2900-at a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint.

Az eseménysorozat részeként Salgótarján városában is tartanak sajtónyilvános eseményt, melynek keretében Valenta Linda, Foglalkoztatási Paktumiroda irodavezetője és Molnár Károly, önkormányzati képviselő, a Gazdasági, Városfejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke tájékoztatja a helyi munkaadókat és a szakképzéssel foglalkozó intézmények vezetőit, a regionális munkaerőpiac és a szakképzés helyzetéről, illetve a városvezetés témához kapcsolódó terveiről.

 

Az esemény tervezett témái:

  • Regionális munkaerő piaci helyzetkép ismertetése, munkaerőhiány kezelésének lehetséges eszközei
  • Szakképzés problémái, fejlesztendő területei, illetve javaslatok a megoldásra
  • Az MGYOSZ, mint az egyik legnagyobb hazai munkaadói érdekképviseleti szervezet, munkájának bemutatása

 

Az esemény házigazdája: Tomcsik Gabriella MGYOSZ oktatási és képzési igazgató,
Gablini Gábor, az MGYOSZ alelnöke, MGYOSZ Oktatási Munkacsoportjának elnöke,
a Gablini Csoport vezérigazgatója

Időpont: 2017.10.11. (08.30-13.00 óráig)

Helyszín: Salgó Hotel (3100 Salgótarján, Eresztvény-Bányatelep Hrsz.: 025.)

 

 

AktuálisSalgótarjánNógrád megyemunkaerőpiacszakképzésMunkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége