2024.04.20, Szombat

Haluskafesztivált rendeznek Vanyarcon

mti

2017.09.08. 09:17

Idén tizennegyedik alkalommal találkoznak a községben a szlovák eredetű fogás kedvelői, emellett a havasi juhászatról szóló kiállítás is nyílik szeptember 9-én, szombaton.

Hirdetés

Nedeliczki Teréz elmondta: a fesztiválra idén 15 csapat nevezett, mindegyik elkészíti a zsűri számára a haluska két alapváltozatát: az egyik a juh-, vagy tehéntúrós, a másik a káposztás. Utóbbi készülhet édes, vagy savanyú változatban is. Előbbiek mellett "szabad kategória" is létezik, itt csak a versenyzők fantáziája szab határt a feltéteknek, így különféle pörköltek, töpörtyű, libamáj is előfordult már a korábbi években.
    

A haluska, másik nevén sztrapacska szlovák eredetű étel, csak reszelt burgonya, liszt és só hozzáadásával készül, tojást nem használnak - mondta Nedeliczki Teréz. Hozzátette: a haluska főzése helyigényes csapatmunka: a burgonya megpucolása, lereszelése, a tészta keverése és kifőzése is külön embert igényel.
    

A rendezvény megnyitója 10 órakor lesz, a színpadon később az érdeklődők folklórelőadásokat láthatnak. A főzőverseny értékelése és az eredményhirdetés 17 órakor kezdődik.
    
A rendezvény programját kézműves foglalkozások, kirakodóvásár, népi játszóház, sétatraktorozás és -lovaglás színesíti. A tájházban a tojáspatkolás fogásait láthatják az érdeklődők. A rendezvénnyel egy időben a Dessewffy-kúriában megnyitják a szlovákiai Liptóújvári Juhászati Múzeum Havasi juhászok - Mesterségek és kultúra című kiállítását is. 

AktuálisVanyarcHaluskafesztivál