2024.04.19, Péntek

A holokauszt áldozataira emlékeztek Salgótarjánban

salgotarjan.hu

2017.06.10. 06:24

A Főposta falán lévő emléktáblánál tartottak megemlékezést ma délelőtt Salgótarjánban. A város vezetői és polgárai együtt helyezték el az emlékezés virágait és hajtottak fejet a holokauszt salgótarjáni áldozatainak emléke előtt.

Hirdetés

 

Fekete Zsolt polgármester beszédében felidézte városunk történelmének legsötétebb napjait, amikor 1944-ben a zsidórendeletek következményeként Salgótarjánban gettókat hoztak létre, hogy szigorúan szabályozzák a zsidó emberek életmódját, majd néhány hónappal később, június 5-én “gyűjtőállomásokon”, gazdasági udvarokban és istállókban 2320 embert zsúfoltak össze és június 12-én megkezdődött a tömeges deportálás a haláltáborokba.

 

A holokauszt nemcsak a zsidóság, hanem az emberiség tragédiája volt, az emberiség és az emberiesség ellen elkövetett gyalázatos gaztettek sorozata – fogalmazott Fekete Zsolt, aki az áldozatok mellett mindazokról is megemlékezett, akik akár a gettók falain belül, akár azokon kívül nem nyugodtak bele az erkölcstelenség által diktált, elkerülhetetlennek tűnő végzetbe és akik a belső erkölcsi parancsnak engedve közreműködtek az üldözöttek mentésében.
Fekete Zsolt hangsúlyozta: e kevesek értékválasztása bizonyult korszakos jó példának, példának arra, hogy a helyes felismerése és választása nem elegendő, de az ebből fakadó cselekvés felelősségét és veszélyét is vállalni kell.

A városi megemlékezésen a Madách Imre Gimnázium tanulói adtak ünnepi műsort.

AktuálisSalgótarjánholokauszt