2024.04.19, Péntek

Államalapító Szent Istvánra emlékezett Salgótarján

salgotarjan.hu

2016.08.22. 09:37

A magyar államalapítás és az új kenyér ünnepén egész napos programot kínált Salgótarján lakosságának a város önkormányzata.

Hirdetés

Államalapító Szent István király előtt tisztelegve a hagyományos koszorúzási ünnepségre és a közös imádságra délután fél 4-kor a Szent István téren került sor, ahol Fekete Zsolt polgármester mondott ünnepi köszöntőt.

 

– Magyarország ma azért létezik, mert az elmúlt századokban milliónyian tisztelték, szerették ezt az országot, maguknak és az utódaiknak kívántak biztos és jobb hazát teremteni – mondta a szónok. – A Szent István-i örökség – pártállástól, hittől, világnézettől függetlenül – ma is mindannyiunkat kötelez – emelte ki, hangsúlyozva: együtt vagyunk felelősek Szent István örökségéért, együtt vagyunk felelősek országunkért, együtt vagyunk felelősek Salgótarján jövőjéért.

Az államalapításra emlékező ünnepi kulturális-műsort a Fő téren rendezték, ahol az új kenyér szentelésén Huszár Máté alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédében rámutatott: a kenyér az ember számára az életet, a megélhetést, az otthont jelenti. Manapság már legtöbbünknek magától értetődően kerül kenyér az asztalára, de a szemlesütés, a föl nem ismerés mellett őszintének kell lenni. Hazánkban még mindig sokan vannak, közöttük megannyi gyermek, akinek bizony a napi betevő nem ilyen magától értetődő. A családnak, a hazának kötelessége gondoskodni, lehetőséget teremteni, és felszámolni ezt az állapotot. Szent István király szellemisége jó iránytű, mely megmutatja, hogy közösségben és egységben kell gondolkodni.

A Fő téri ünnepségen felvágták 2016 győztes ország tortáját, az Őrség zöld aranyát, melyet Szó Gellért, a salgótarjáni G&D Kézműves Cukrászat fiatal mestere készített. Az immár kétszeres győztes cukrászdát Salgótarján Emlékéremben részesítette Fekete Zsolt polgármester, aki az elismerést Szó Dánielnek adta át.

A délután folyamán fogadták a Nemzetközi Nógrád Maraton – a Losonc-Salgótarján közötti futóverseny – befutóit, eredményt hirdettek, majd a nap további részében zenés, szórakoztató programok és kutyabemutató várt a közönséget.

Az augusztus 20-i ünnep a hagyományos tűzijátékkal ért véget.

forrás: salgotarjan.hu

Galéria